Elindult a harmadik hét is
2020. július. 01. 06:07
Hatalmas örömünkre hihetetlen sok gyermekkel és rengeteg új programmal startolt a harmadik turnus!
A DSE Röplabda Akadémia nyári táborának harmadik hetének első két napja igen mozgalmas volt.
Az első nap már több csoportot kellett kialakítani: kezdő-haladó, és fiú-lány csoportokat.
A szokásos délelőtti edzéssel indult a nap, majd az ebéd előtt csoportos elfoglaltságot találtuk ki nekik, hogy jobban megismerkedjenek egymással a csoportok tagjai.
A bőséges ebéd után jöhetett a jól megérdemelt csendes pihenő, majd a táborozók rendhagyó edzésen vettek részt. Ezen az edzés szinte legfontosabb elemét gyakoroltuk és vettük át hosszabban, az pedig nem volt más, mint a nyújtás.
A délután folyamán gálamérkőzést nézhettek a kicsik nagyok az edzők és az alakuló serdülő csapat között.
A királyi tévét fogadtuk!
A második nap délelőttjét is röplabdával kezdtünk, majd megérkezett a Magyar Televízió stábja.
Előttük a nagyon sürögtek, forogtak, játszottak, ezalatt a kicsik kvízbajnokságon vettek részt.
A gyermekek hatalmas örömmel fogadták, és persze a meglepetés sem volt kisebb, a régi dunaújvárosi nevelésű játékosokat, így Pápai Pétert, a MAFC másodedzőjét, Szabó Balázst, a MAFC játékosát, vagy Baróti Árpit, aki most Törökországban fog játszani.
Az ebéd után szabadtéri játékokat szerveztünk, ahol újra porondon volt a Méta is.