news-hero
Felnőtt

Előnyből várja a visszavágót a Dunaferr

A röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második fordulójában ezúttal a Szolnok lesz a házigazda.

A röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első, Dunaferr-Szolnok összecsapásán a Dunaferr magabiztos játékkal 3-0 arányban győzte le a Szolnok együttesét. Ezzel Tomanóczy Tibor csapata jelentős előnybe került, ám ez nem jelenti azt, hogy a kedden 19 órakor Szolnokon megrendezésre kerülő visszavágó csupán formalitás lesz. A házigazdákat ismerve Gulyás Ferenc biztosan arra készíti fel fiait, hogy mindent megtegyenek a méltó visszavágásért, vagyis ők is 3-0-ra húzzák be a meccset, ezzel alaposan visszavágva az újvárosban elszenvedett vereségért. A mieink pedig pont ezt szeretnék megakadályozni, hiszen Mészáros Dömötöréknek a céljuk, hogy minimum egy szettet tudjanak nyerni, mivel az már a továbbjutásukat eredményezné. A fiainkat ismerve azonban abban biztosak lehetünk, hogy nem csupán egy szett, hanem a teljes meccs megnyeréséért utaznak Szolnokra, így előre láthatóan nagy küzdelemre lehet számítani, ahol két motivált csapat néz majd egymással farkasszemet. Mivel a kupa visszavágón minden pontnak jelentősége lesz, ezért az előre vetíthető, hogy már az első labdamenetek is izgalmasak lesznek. Mi azonban, látva a Dunaferr egyre jobb játékát joggal bízhatunk abban, hogy csapatunk sikerrel veszi a Szolnok elleni derbit, és ott lesz a következő Magyar Kupa körben is.

Vissza