Embert próbáló szezont zártak a röplabdázók
2019. április. 17. 08:04
A Dunaferr SE férfi röplabda csapata az utolsó pillanatban tudta kiharcolni az NBI-ben maradást, mely a következő szezonra adhat erőt Tomanóczy Tibor tanítványainak.
A Dunaferr SE férfi röplabda csapata az idén igencsak megfiatalított kerettel, csupán egy felnőtt korú játékossal vágott neki az idei, 2018-2019-es NBI-es szezonnak. Bár a fiatalok az egész időszakban nagyon keményen dolgoztak, a bajnokság végére majdnem elfogytak, és végül a kiesés ellen kellett párviadalt vívniuk a Szolnokkal. Ezt a harcot azonban sikerült megnyerniük, mellyel biztosították bennmaradásukat a legmagasabb osztályban. A szezon, mint azt Tomanóczy Tibor vezetőedző összefoglalta, tanulságokban gazdag volt:
– Az alapszakaszban elért eredmény meglepetés volt, de nem azért, mert a mi játékosállományunk nem volt elég erős az NBI előző szezonjához képest, hanem azért, mert ellenfeleink alaposan megerősítették csapataikat. Ez alatt azt kell érteni, hogy be tudtak vásárolni a játékos piacról olyan röplabdázókat, akik meghatározókká váltak csapataikban. Mi viszont továbbra is azt a filozófiát követtük, követjük, hogy olyan magyar tehetséges fiatalokat, saját nevelésű, a DSE Röplabda Akadémián tanuló sportolókat építsünk be a csapatba, akik a jövőre nézve lehetnek a magyar röplabda sport meghatározó személyiségei. Abban a tavalyi szezonban elért eredmény bátorított fel bennünket, hogy merjünk merészet álmodni, és bíztunk abban, hogy elérhető lesz az a helyezés, mint az előző évben. De a sport olyan, és ez benne a szép, hogy ezt nem lehet előre kiszámítani. Tele lettünk nehézségekkel, az eredmények sem jöttek úgy, mint szerettük volna, mely alaposan feladta a leckét a játékosoknak, szakvezetőknek egyaránt. De tudtuk azt, hogy ezt a nehéz feladatot meg kell oldanunk ahhoz, hogy az NBI-ben maradhassunk. Ez végül sikerült.
– Mennyire okozott gondot az, hogy a fiatalok az NBI-en és a válogatotton kívül saját korosztályuk bajnokságaiban is helyet kellett álljanak, ahol szinte mindannyian jelenleg a döntőkre, és az Európa bajnoki selejtezőre készülnek?
– Az a mi döntésünk volt, hogy ezt bevállaljuk. Ezt azonban a szezon végeztével át kell gondolnunk. Meg kell beszéljük, hogy a következő kiíráskor mennyire terheljük meg a fiúkat, milyen bajnokságokban és mennyi csapattal induljunk majd. Azt is át kell beszéljük, hogy a tehetséges játékosok közül kik lehetnek azok, akik a fel tudnak játszani az idősebb csapatokba, illetve kik azok, akik az idősebbeket alkalom adtán helyettesíteni tudják, hogy ők néha egy kisebb pihenőt kapjanak. Több csapatunk jelenleg az országos döntőkre készül, amely a DSE Röplabda Akadémia erejét bizonyítja.
– Visszatérve az NBI-re, miután véget ért az alapszakasz, az alsóházi rájátszás következett. Ettől többet vártál, mint ami a vége lett?
– Nem minden esetben, de a Győr elleni párharcoktól igen, többet vártam. Volt is esélyünk ellenük. Ott simán megalapozhattuk volna a bennmaradásunkat, és nem kellett volna a végéig izgulnunk. Azokon a meccseken nagyon hiányzott számunkra Hatvany Zsolt, aki nem tudott a rendelkezésünkre állni, hiszen ő meghatározó alapembere csapatunknak. Nélküle hiába küzdöttünk, hiszen pont a rutin hiányzott a pályáról, a gondolkodásból. A rájátszás során azonban volt több olyan mérkőzésünk, így a MÁV Előre ellen is, melyeket 2-0-s vezetésünk ellenére vesztettünk el. Ez a fiatalság rovására és arra írható, hogy nem tudtunk végig azonos szinten játszani. Ez azonban minden fiatal csapatra jellemző. Bízom abban, hogy a következő években a megszerzett rutin már a mi oldalunkon lesz, és a kellő időben tudjuk majd a plusz energiákat mozgósítani. Természetesen ehhez az is kell, hogy legyen egy, két olyan meghatározó játékosunk, akik mindig akkor lendítik át a csapatot a nehézségeken, amikor nagy szükségünk van rá. Az idén ez még hiányzott.
– A Szolnok ellen vívtuk végül a legnehezebb csatákat, de végül a párharcból mi jöttünk ki győztesen, így maradhattunk benn az NBI-ben. Ezeket a mérkőzéseket hogyan láttad?
– Először is ki kell jelentenem, hogy a Szolnok méltó ellenfelünk volt. Az pedig várható volt, hogy a meccsek kiélezettek lesznek, hiszen a Dunaferr és a Szolnok szinte azonos játékerőt képviselt. Ráadásul a tét is nagy volt, amely a játékosoknak és a szakmai stáboknak plusz nyomást tesz a vállukra. Az első meccs talán a vártnál könnyebb volt, majd a másodikon a Szolnok megpróbált mindent egy lapra feltenni, ennek érdekében minden erőt mozgósított. Ezzel tudtak élni, és nagyon szoros, kiélezett mérkőzésen tudták kiharcolni a harmadik összecsapást, melyre Dunaújvárosban került sor. Miután ennek az első szettjét elvesztettük össze kellett kapnunk magunkat. Koncentrált játékkal tudtunk fordítani, majd Gulyás Ferenc kollégám taktikai húzása bejött, és jöhetett az ötödik, mindent eldöntő szett. A hullámzó játék ott is megmaradt, de a legvégén sikerült két extra pontot hoznunk, mely a végén a győzelemig vitt bennünket. Ez pedig az NBI-es jogot jelenti.
– Összességében elégedett vagy?
– Mivel a folyamatos fejlődés az eredmények ellenére látszott a csapaton azt mondhatom, igen. Számomra nagyon fontos, és amin még nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy a srácok higgyenek magukban. Elhiggyék, hogy náluk idősebbek, számukra idegenek ellen van keresni valójuk. El kell higgyék, hogy mindenre képesek, mindenkit le lehet győzni. Ehhez óriási akaratra van szükségük. Pszichológiai szempontból nagyon nehéz, tanulságos volt ez a szezon. Nekünk is a mentális dolgokkal szinte többet kellett foglalkoznunk, mint a fizikai felkészüléssel. De számunkra még nem ért véget a szezon, hiszen a hétvégén az egyik legkeményebb döntőnk lesz az U21-es korosztályban. Bízom abban, hogy tudunk meglepetést okozni, és végül éremmel hazajönni. Ez azonban egy ilyen kemény felnőtt szezon után mind a szakmai stábnak, mind a fiúknak nagy kihívás lesz.
Vissza