Évértékelő: Dunszt Ferenc Oszágos Mini Bajnokság I. osztály
2023. június. 05. 15:06
Dunszt Ferenc Oszágos Mini Bajnokság I. osztály:
Dolmán Viktor edző értékelése: A bajnoki rendszert átalakították, ami szerintem a mini korosztálynak nem használt. Inkább ártott a sok, mint használt a két hetenti utazás, Sokan most lettek ötödik osztályosak, az is hatalmas változás, ehhez még a heti 2-3 alkalmas röplabda. A tesi órából csöppentek bele abajnoki rendszerbe, ahol heti öt edzés van napi két órában. A következő szezonra ezen mindenképpen finomítani kell, mert a jelen rendszerben túl nagy a kontraszt, főleg, hogy első osztályról beszélünk. Az idei szezon volt a lehető legkiegyensúlyozottabb mezőny. Az első hat-hét csapat szinte teljesen egyforma játék erőt képviselt. A szezon elején – ismerve a többi csapatot – már az alapozásnál tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Az alapozást a szokásos Liszi Ferenc emléktornával zártuk. Az emléktorna szívügyem, hiszen az én testnevelőm/edzőm volt Feri bácsi. Az első olyan év volt, ahol két csapattal tudtam elindulni. A B csapatom hatodik lett, az A csapat az előkelő második helyen végzett. Az alapszakaszban négy forduló után az előkelő negyedik helyen végeztünk. Az alapszakasz küzdelmeivel teljesen elégedett voltam, aztán következett a középszakasz, amely nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. A hideg beálltával sajnos költöznünk kellett és jóval kevesebbet tudtunk edzeni,illetve a szülőknek is nagyon nehéz volt a logisztika megoldása.
A felkészülésünket így igen nehéz körülmények között kellett végre hajtani, de ha ez még ez sem lett volna elég olyan betegség hullám söpört végig rajtunk, amit még edzőként soha nem tapasztaltam. Többször is a torna előtti nap kellett változtatni az utazó kereten, illetve számos alkalommal olyan játékosokkal „kényszerültem „ kezdeni egy mérkőzést, akik amúgy jóval kevesebb lehetőséget kapnak. Az ilyen nehéz helyzetben bravúr lett volna a döntőbe jutás, ami végül idén el is maradt. Szomorúan éltem ezt meg, hiszen minden évben ott vagyunk a legjobbak között. Aki nem akar fejlődni és mindig a jobbra törekedni, nem is lehet edző. Végül a nyolcadik helyen végeztünk a bajnokságban, amivel természetesen nem voltam elégedett, de egy ilyen nehéz szezon után is emelt fővel tudtunk lejönni a pályáról.
A csapatom meghatározó magja együtt marad, vagyis jövőre sokkal esélyesebbként vágunk neki az évnek, hiszen „kifutó” utolsó éves korosztály leszünk. Idén nyáron az U15 fiú csapatnak 5 fiút adok fel, ami jól mutatja a felmenő rendszert, hiszen három év alatt közel 25 játékos került feljebb.
Idén nyáron három gyermeket küldök el a válogatott felmérőre, akik remélhetően tisztességgel helyt állnak és öregbítik a dunaujvárosi röplabda hírnevét.
Vissza