news-hero
Utánpótlás

Ezüstérmesek a lányok

2021.02.14.- OMB U 13 II.osztály, második forduló

Az U13-as lány csapatunk számára is folytatódott az OMB.

Furcsa leírni, de 2020.10.25.-e után a mai napon szerepeltek a második fordulóban a lányok. Sajnos a Covid helyzet miatt ismét zártkapusak voltak a mérkőzések.

Három csapat szerepelt ebben a fordulóban.

  • MÁV Előre RA (Székesfehérvár)
  • Nyugat-Balaton RSE (Gyenesdiás)
  • DSE Röplabda Akadémia

A MÁV Előre ellen kezdtek lányaink, akik nagyon izgultak a mérkőzés előtt. Az első játszmát ennek ellenére nagyon könnyedén hozták. A második játszmában már komolyabb küzdelem volt a pályán, és ezt a játszmát a Fehérvár nyerte. Azonban a harmadik szettet ismét az első sorunk játszotta, és gyorsan megnyertük ezt is.

DSE Röplabda Akadémia – MÁV Előre 2-1 (25-9, 19-25, 25-13)

A második mérkőzésen a Nyugat-Balaton következett.

Az első játszmában jól kezdtek a lányok, jó játékkal végig vezettünk, azonban a végjátékra sajnos megremegtek a kezek, és hosszabbításban győzött a balatoni csapat. A második szettben a második sor is jól tartotta magát, de jobb volt az ellenfél. A harmadik felvonásban (igaz, hogy tét nélkül) összekapták magukat a lányok, és jó teljesítménnyel, győztes játszmával tudtuk befejezni a mérkőzést.

Nyugat-Balaton – DSE Röplabda Akadémia 2-1 (27-25, 25-13, 17-25)

Ezzel eldőlt, hogy ismét ezüstéremmel fejeztük be a tornát.

Johan József vezetőedző: Elég nehezen alakultak az elmúlt hónapjaink. A Hild iskolában kezdtük az edzéseinket. Aztán a második hullámmal elkezdődött a mi hullámzásunk is. Nem volt helyünk, majd bekerültünk a Gárdonyiba. Aztán innen is tovább kellett menni. Következett a Pannon. Változtak az edzés napok is, és az időpontok is. Szerencsére a szülők jó partnerek voltak, és sikerült megoldani ezt a nehéz helyzetet. Január végén kerültünk ismét ideális helyzetbe. Azóta tudunk önállóan edzeni a Dózsa iskolában. Azaz elég kalandos volt az eddigi munkánk, de ennek ellenére elégedett voltam a lányok mai teljesítményével. Az nagyon látszott, hogy rettenetesen hiányzik nekik a meccsek rutinja. Nagyon izgultak az első szett előtt. De a játék során szépen láttam, amit edzésen gyakoroltunk. Stabilak voltak a nyitásaink, folyamatos volt a mezőnyjátékunk. Azt sajnálom, hogy nagyon kevésen múlott a még jobb eredmény. A csapat legjobb játékosa Herceg Antónia lett. Ezen kívül nem is kívánok mást kiemelni, mert elégedett voltam a lányok teljesítményével.

Vissza