news-hero
Felnőtt

Ezúttal a Fésüs volt a jobb

A DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata az NBII Nyugati csoportjában Székesfehérváron szenvedett vereséget.

Az NBII-es röplabda bajnokság Nyugati csoportjának 8. fordulójában a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata a Felsővárosi Fésüs RAF otthonában lépett pályára. A mieink ezúttal a sérülések miatt ezúttal sem állhattak ki teljes kerettel, mely sajnos meg is látszott a végeredményen. Az első szettet nagyon megnyomták a hazaiak, akik azt nagy fölénnyel, 13 ponttal nyerték meg (25-12), melyre a becsülettel küzdő újvárosaiknak meg volt a viszontválaszuk, hiszen a második játékot ők nyerték 21-25-re. De ezzel sajnos el is lőtték a fiaink az összes puskaporukat, hiszen a következő két szett ismét nagy különbséggel ment el (25-12, 25-11). Bartal Gergely tanítványai így jelenleg a tabella hatodik helyén állnak.

 

Bartal Gergely: Nagyon nehéz hét elé néztünk, balszerencsések voltunk a sérülések miatt. A mai napon is sajnos vereséget szenvedtünk, de azt hozzá teszem, kísérleteztünk a mérkőzés folyamán, ezzel is egy kicsit jövőbe pillantottunk bele. Új feladót avattunk Dulcz Bende személyében, aki eddig nyitásfogadó ütőt játszott. Nagyon szépen helyt állt a mérkőzés folyamán. Igyekeztem minden játékosomat minden pozícióban kipróbálni. Gyakoroltunk a holnapi korosztályos mérkőzésre éles meccsen, hiszen sokkal másabb ilyenkor a pszichikai teher a játékosok, illetve meg kellett néznem mérkőzésen, hogy az új pozíciójukban hogyan teljesítenek a srácok. Sajnos egy-két állásban emiatt beragadtunk, a különbségek már a szettek elején kialakultak, így futottunk az eredmény után. A második szettel maximálisan elégedett vagyok, a többibe csak részsikerek voltak, de nagyon jól álltak a srácok a helyzethez. Holnap a maximumot kihozzák magunkból, minden megteszünk a sikerekért. A sérültjeink nagyon szépen javulnak, de nem szabad elsietni a visszatérésüket, fel kell épülniük teljesen.

Felsővárosi Fésüs RAF – DSE Röplabda Akadémia NB II 3-1 (25-12, 21-25, 12-25, 11-25)

Vezették: Barabás Béla És Farkas László

Felsővárosi Fésüs RAF: Sziládi Dominik Zsolt, Arató Kristóf, Szőke Zoltán, Szentesi Bálint, Nagy András Domonkos, Mayer Gergő, Lukács Bence, Hortobágyi Viktor, Kocsis Barnabás, Huszár András, Kerék Kristóf, Nagy Ákos, Takács Milán, Tóth Kristóf. Vezetőedző: Guzmics Richárd

DSE Röplabda Akadémia NB II: Ambrus Bence, Dulcz Bende Levente, Kecskeméti Bálint, Pukánszky Bálint, Quintz Tamás, Sümegi Kristóf András, Tamási Dávid Marcell, Amdegha Ádám. Vezetőedző: Bartal Gergely

Vissza