Fejér megyei ütközet következik
2019. december. 06. 15:12
A Dunaferr SE NBI-es csapatára nagyon fontos mérkőzés vár, melyet ezúttal idegenben, a MÁV Előre-Bericap együttese ellen vív meg.
A Dunaferr SE a röplabda bajnokság első osztályában vasárnap 16 órától Székesfehérváron, a MÁV Előre-Bericap együttese ellen lép pályára. Az újabb Fejér megyei ütközet megnyerése mindkét fél számára nagyon fontos, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a csapatok száz százalékon fognak majd pörögni. Bár a találkozó esélyei a mieink mellett szólnak, ezt koránt sem szabad komolyan venni annak ellenére sem, hogy a november 3-án, Dunaújvárosban megrendezett mérkőzést 3-0-val zártuk le. Azóta ugyanis a fehérváriaknál edzőcsere történt, Gazsi Péter lett az új vezetőedző, aki az elmúlt fordulóban több fiatal játékosának is lehetőséget adott, akik a rutinos csapattársakkal közösen minden meccsen bizonyítani szeretnének. A vasárnapi találkozónak a mieink részéről az a tétje, hogy vissza tudják-e szerezni a Debrecentől a harmadik helyet, melyhez mindenképpen győzniük kell ahhoz, hogy a december 15-i, hazai rendezésű, Debrecen elleni derbin nyitva maradhasson a felsőházba kerülés kérdése.