Főszerepben a játék
2026. július. 02. 18:07
Véget ért nyári táborunk második hetének negyedik napja, s az időjárási körülmények ezúttal lényegesen kedvezőbbek voltak, mint a hét elején. Ma elsősorban a játéké volt a főszerep, jól is érezték magukat a gyerekek, akikre délután ügyességi verseny is várt, árulta el Szabó Gábor a nap végén.
– Kegyes volt ma hozzánk az időjárás, délelőtt talán nem is volt napsütés, illetve elég hűvös szél is fújt, úgyhogy a reggeli futás szerintem jól is esett a gyerekeknek. A szokásos bemelegítés után megint csoportokra bontottuk a fiatalokat, és ezúttal a játék volt a főszerepben, tehát minden csoportban röplabdáztak a gyerekek. Ebéd után jöhettek az ügyességi feladatok, öt állomáson mentek végig, s az nyert, aki a leggyorsabban végzett a feladatokkal. Jól sikerült tehát ez a napunk is, nagyon várjuk a holnapot, a délelőtti program után megyünk majd a szabad strandra, ahol edzés, strandröplabda és természetesen fürdés is vár a tábor résztvevőire.
























