news-hero
Felnőtt

Győzelemmel zártuk a szezont

Az Extraliga kvalifikáló körének zárómérkőzésén a DKSE nagyszerű játékkal aratott sikert a Kistext ellen.

Az Extraliga kvalifikáló körének záró mérkőzésén a DKSE a listát vezető Kistext csapatát fogadta. A találkozó kérdése az volt, hogy vajon a mieinknek sikerül-e elkapniuk a fővárosi gárdát, és ezzel kialakítani összességében a 2:2-es összesítést, mivel az eddigi három lejátszott meccsből kettőn Weczera Csaba, míg egyen Tomanóczy Tibor gárdája győzött. A mieinknél továbbra is hiányzott covid fertőzés miatt két alapember, ráadásul fiataljaink saját korosztályos mérkőzésük miatt maradtak távol.

Remekül kezdett csapatunk, és villámgyorsan meglépett négy ponttal (6:2). A következő labdákat felváltva hozták a felek, majd két remek hazai sánc után máris időt kért Weczera Csaba (10:4). Boa nyitásai újabb pontokat hoztak (12:4), majd Mészáros ász nyitása hozta az újabbat (13:4). A Kistext találta meg ekkor a játék ritmusát Bokor Gábor nyitásai segítségével (14:10), így jött a hazai időkérés. A nagy előny ekkor elfogyni látszott, ám az időkérés meghozta hatását (16:11). A végjátékra Kecskemétinek köszönhetően négy pontos előnnyel mehettünk neki (20:16), amely a végéig ki is tartott (25:21).

A gyors három pont az elején jól jött (3:0), mivel ezt követően felzárkózott a Kistext (4:4). Egy újabb fordulat után azonban, amikor négy pontot szereztünk zsinórban (8:4), jött az első vendég időkérés. A hazaiak játékát ez azonban nem zavarta meg (12:5), arra azonban a figyelni kellett, hogy a nagy előny birtokában a figyelem ne lanyhuljon. Chamone bomba nyitásaival nehezen birkóztunk meg (13:8), majd megint begyújtottuk a rakétákat, és közétettünk a tíz pontos különbséget (20:10). A különbségből ugyan faragott a Kistext, de a szett győzelem nem forgott veszélyben (25:16).

A magabiztosan megnyert első két szett után felszabadult játékkal indítottuk a harmadikat (5:2), melyet megpróbált ledolgozni a fővárosi csapat, de nem sok sikerrel (7:4). Egy-egy hiba mindkét oldalon becsúszott (9:9), így vált szorossá a szett. A találkozó során először vette el a vezetést a Kistext 12:13-nál, melyet nem sikerült ledolgozni (16:18). Duman Hüseyin Batuhan ász nyitásával egyenlítettünk, majd Boa Szabolcs remek befejezésével vettük vissza a vezetést (20:19). Ez azonban nem tartott sokáig (20:22), vagyis ismét kapaszkodni kellett. Mészáros Dömötör egyenlített (23:23), de ez sem volt elég, mivel az utolsó kettő labda a vendégeké lett (23:25).

A negyedik felvonás elején a sáncok remekeltek (5:3), majd fej-fej mellett haladtak a csapatok (7:7). Kecskeméti Bálint nyitásai után négy pontot hoztunk egymás után (11:7), mely előnyt sikeresen tartottuk (13:9). A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült (15:11), majd miután két ponttal közelebb ért a Kistext, jött a hazai időkérés (16:14). Jókor, mivel megint kisebb előnyt varázsoltunk (20:16), de nem adták fel a vendégek, és megint közelebb értek (20:18). Izgalmassá vált végjáték, melyet végül a DKSE nyert 25:22-re, mely azt jelentette, hogy győzelemmel zárta a Dunaújváros az idei szezont.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Azt a játékot hoztuk, melyet elvártunk az egész szezonban. Becsülettel fejeztük be az idei kiírást, melyért a játékosaimnak jár a köszönet, hiszen ilyen hozzáállással játszottak akkor is, amikor már biztossá vált, hogy bennmaradunk az Etraligában.

DKSE – Kistext 3:1 (25:21, 25:16, 23:25, 25:22)

Vezették: Bátkai Katona Ágnes és Nagy Lajos Zoltán

DKSE: Boa Szabolcs, Kecskeméti Bálint, Mészáros Dömötör, Bohnicsek Szilveszter, Tomanóczy Bálint, Duman Hüseyin Batuhan, Laczi Dominik (liberó). Cserék: Gebhardt Áron Tajti Olivér. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Kistext: Török Szabolcs, Szalai Szabolcs Ferenc, Chamone John Carlos, Gacs Dániel, Bokor Gábor, Gönczi Imre, Lassu Ádám (liberó). Cserék: Flachner Kornél, Kocsondi Dávid Csaba, Hajós Artúr Dániel, Erki Milán, Farkas Róbert Zsolt (liberó). Vezetőedző: Weczera Csaba

 

Vissza