Harmadik helyen zártak lányaink
2018. december. 16. 18:12
A dr. Kotsis Attiláné U15 női OGYB II. osztály A-6-os csoportjában a Johan József által irányított csapatunk egy győzelemmel és két vereséggel zárta a mai napot.
Budapesten, a Károly Róbert Szakközépiskola Csarnokában lépett pályára a DSE Röplabda Akadémia U15-ös leány csapata a Palota RSC, a TFSE Kalocsa és a Szombathelyi SI/HVSE – B csapatai ellen. Az első összecsapást a Palota ellen játszottuk, ahol nem igazán indult jól a meccs, hiszen gyorsan nagy hátrányba kerültünk, melyet nem sikerült ledolgoznunk (10-25). A második szettben sokat javult a játékunk, és, bár minimális különbséggel ugyan, de itt is vereséget szenvedtünk (23-25). A végét sajnos nem bírtuk, amely nagyon sima lett (5-25), ezzel 0-3-al indult a nap. A folytatás szerencsére jobban sikerült, bár a Kalocsa elleni összecsapás első szettje is elment (25-27), innen viszont volt visszaút. Összekapták magukat lányaink, akik a második szettet 25-9-re, míg a harmadikat 25-7-re nyerték meg, így meg lett a nap első győzelme (2-1). A nap befejezéseként a Szombathely ellen játszották a lányok, ahol sajnos nem tudták megnehezíteni a vasiak dolgát. Az első felvonásban 11, a másodikban csupán 9, míg a harmadikban 13 pontot sikerült szereznünk. Szégyenkezésre azonban nincs okok a lányoknak, hiszen végül a harmadik helyen zárták a csoportot.
Johan József edző: Az ellenfelek ugyanazok a csapatok voltak, mint az 1. fordulóban, Szombathelyen. Az első mérkőzést a rendező Palota csapatával játszottuk, akik, mint kiderült, az előző fordulóhoz képest erősödtek. Erre nem voltunk felkészülve, ezt mutatta az első meccs. A második mérkőzés hozta a legkellemetlenebb meglepetést, amikor a Kalocsa csapata ellen 27-25-re elvesztettük az első játszmát, azonban a 2., és a 3. szettben rendeződtek a dolgok, és megnyertük a találkozót. Az utolsó meccsen úgy álltunk fel, hogy a csapatkapitány Simon Réka megsérült, és nem tudta vállalni a játékot, azonban a lányok nem illetődtek meg ettől. Nagyon jó, stabil mezőnymunkával küzdöttünk az erősebb ellenfél ellen. Kiemelkedő volt a csapategység! Nem volt vita, húzták egymást a lányok! Bár 3-0 lett a vége, ez volt az a vereség, amit emelt fővel lehet viselni. Nagyon pozitív fejlődés volt, hogy vesztett helyzetben sem adtuk fel a meccset! Küzdöttünk a további pontokért, a jó megoldásokért! Nem volt vita, veszekedés, működött a csapat egység. A vesztes meccs ellenére nagyon büszke voltam a lányokra. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Váradi Arabella. Dicséretet érdemel Kaiser Dalma és Illés Alexandra. Érdekes dolog, hogy az előző forduló második helyével szemben, csak harmadikak lettünk, ennek ellenére elégedettebb vagyok a Lányok teljesítményével!
A vége: 3 hüvelykujj, egy váll, egy boka sérülés! Csoda, hogy be tudtuk fejezni a meccset!
Eredmények:
DSE Röplabda Akadémia – Palota RSC 0-3 (10-25, 23-25, 5-25)
DSE Röplabda Akadémia – TFSE Kalocsa 2-1 (25-27, 25-9, 25-7)
DSE Röplabda Akadémia – Szombathelyi SI/HVSE – B 0-3 (11-25, 9-25, 13-25))
DSE Röplabda Akadémia: Gál Jázmin, Uitz Nóra, Fejes Réka, Kaiser Dalma, Váradi Arabella, Simon Réka, Dolmány Dorina Kitti, Illés Alexandra Mónika, Tomanóczy Eszter. Vezetőedző: Johan József
Vissza