Három meccs, két győzelem!
2020. szeptember. 12. 20:09
Jó napot zártak a DSE Röplabda Akadémia U15-ös fiai, akik a mai napon Székesfehérváron léptek pályára.
Székesfehérváron lépett pályára U15-ös fiú csapatunk, azaz lépett volna, már ami a teljes létszámot illeti. Történt ugyanis egy olyan, minden ma pályára lépő csapatot hátráltató számítógépes hálózati hiba, ami miatt egyetlen csapat sem tudta a nap első részében játszatni minden játékosát. Voltak olyan csapatok, akik ezt könnyebben vészelték át, ám olyanok is, főként a lány gárdáknál, akik zokogásban törtek ki, amikor – bár minden orvosi vizsgálatuk rendben volt, viszont azt a játékvezetők a rendszerhiba miatt nem tudták leellenőrizni – nem engedték őket pályára lépni, csak miután megjavult a rendszer. Ilyen probléma volt a fiúknál is, amely rányomta bélyegét az első meccsükre, melyet végül sikerült behúzniuk.
DSE Röplabda Akadémia – MÁV Előre 3:1 (19;-21;-22;-23)
Nehezen kezdődött a mérkőzés, mert a meccs előtt derült ki, hogy sportorvosi engedéllyel kapcsolatos hiba miatt két játékos nem léphet pályára. Miután ezt a problémát feldolgozta a csapat, fokozatosan javult a játék és a tapasztalatlan játékosok is bizonyítottak, így ha nehezen is, de sikerült nyernünk.
DSE Röplabda Akadémia – Lőrinc 2000 3:0 (-19;-21;-19)
Erre a mérkőzésre már sikerült orvosolni a sportorvosi engedéllyel kapcsolatos nehézségeket, így ugyan hullámzó, de magabiztos játékkal sikerült sima győzelmet aratnunk.
DSE Röplabda Akadémia – Kesi “A” 0:3 (11;10;14)
Az ellenfél nagyon jó játékerőt képviselt és fegyelmezett játékot nyújtott. A játékosaink nagy része itt szembesült azzal, hogy milyen egy jó csapat ellen játszani. Sajnos magunknál gyengébben teljesítettünk, de voltak pillanatok, amikre a későbbiekben lehet majd alapozni.
A nap összegzéseként Kovács Zsolt edző így értékelte a teljesítményt:
– Összességében jó napot zártunk. A kötelező két meccset megnyertük és mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni.
A DSE Röplabda Akadémia csapata: Almási Ronald, Makó József Gábor, Pász Olivér, Pankler Kolin Olivér, Téglás Csaba, Holczer Gábor, Peredi Zoltán, Telek Olivér Zoltán. Vezetőedző: Kovács Zsolt