news-hero
Felnőtt

Három pont Pécsről!

A Dunaferr SE NBI-es röplabda csapata négy szettes küzdelem után kiváló játékkal győzte le a Pécs együttesét.

Megjósolhatatlan volt előre a mai PTE-PEAC – Dunaferr SE NBI-es röplabda mérkőzés végkimenetele, azt azonban mindkét fél tudta, hogy győzelme esetén ott tud ragadni a középmezőny élén. A Dunaferr győzelemmel, míg a PTE vereséggel a háta mögött érkezett ehhez a fordulóhoz, így abban reménykedhettünk, hogy bravúros játékkal sikerülhet megszerezni idegenben a győzelmet. Ehhez azonban fiataljainktól maximális koncentrációra volt szükség a rutinos hazaiakkal szemben. Nagy izgalmak közepette indult a meccs, hiszen felváltva estek a pontok (8-9), majd elkapta a fonalat a Dunaferr, és öt ponttal meglépett ellenfelétől (13-18). A folytatás azonban nem sikerült jól. Több hiba, rontás csúszott a játékba, melyet azonnal kihasznált a Pécs, és egy pontra zárkózott fel (17-18). Ekkor azonban megrázták magukat Tomanóczy Tibor tanítványai, és szó szerint állva hagyva a vendéglátókat 18-25-re hozták a szettet.

A térfélcsere után megint kisebb hullámvölgybe került csapatunk, mely három pontos hátrányt eredményezett (10-7), viszont nem adták meg magukat az újvárosiak, és megkezdték a felzárkózást (16-15). A végjáték előtt érezhető volt, hogy nagy izgalmak közt dőlhet el a második szett sorsa (19-17), mely be is igazolódott, hiszen 24-24 után az csak a hosszabbításban dőlt el, igaz, a hazaiak javára (27-25). A harmadik felvonásban nagyon bekezdett a Dunaferr. Sorra szerezték a szép pontokat, így egyre jobban sikerült ellépniük Hatvany Zsoltéknak (5-8). A szett közepe azonban kiegyenlítődött, sőt, a végjáték kezdetén a hazaiak szereztek minimális előnyt (19-18). Ekkor azonban megint megmutatkozott csapatunk erőssége, vagyis az, hogy kellő időben hogyan tudnak koncentrálni fiaink, és remek összpontosítással, ha szűken is, de behúzták a szettet, és ismét átvették a vezetést (23-25). A negyedik szettben szerette volna lezárni a Dunaferr a meccset, viszont ennek pont az ellenkezőjére törekedett a Pécs, így igen izgalmas és élvezetes játék alakult ki (7-8). A csapatok nem tudtak megszabadulni egymástól (16-15), viszont megint ritmust váltottak fiaink, és közétettek három pontot (17-20). Sőt, még két remek ponttal elvették a hazaiak kedvét a felzárkózástól, és végül hét pontos különbséggel hozták le a szettet (18-25), és 1-3-as összesítéssel a találkozót. A Dunaferr ezzel a győzelemmel megőrizte helyét a tabella harmadik helyén, és négy ponttal meglépett az őt üldöző Szolnok elől.

 

PTE-PEAC – Dunaferr SE 1-3 (18-25, 27-25, 23-25, 18-25)

Vezették: Mezei Zoltán István és Soltész Róbert László

PTE-PEAC: Baji Péter Ábrahám (Liberó), Jánossy Bálint, Horváth Balázs Dr., Portik Ádám, Fodor Dániel, Kaszás Zoltán (Liberó), Soós András, Merkler Ábel, Szabó Gábor, Várbíró Benedek, Pordán Áron. Vezetőedző: Storcz Tamás

Dunaferr SE: Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás Martin, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Hatvany Zsolt, Iván Gergő, Mihucz Csaba, Móró Ákos, Sárközi Kálmán (Liberó), Matyiák Árpád. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Vissza