news-hero
Felnőtt

Háromesélyes meccs következik

A Dunaferr SE NBI-es röplabda csapata pénteken 18.30-tól a Dunaújváros Sportcsarnokban a Debrecen együttesét fogadja.

Érdekes, és előzetesen megjósolhatatlan végkimenetelű mérkőzést láthatnak azok a szurkolók, akik pénteken este 18.30-tól a Dunaferr SE – DEAC NBI-es röplabda mérkőzést választják. Ennek alapját azok az elmúlt egymás elleni meccsek adják, melyeket ebben a szezonban vívtak a felek. A bajnokság során a harmadik fordulóban látogatott el a Dunaferr Debrecenbe, ahol az újvárosi fiúk nem nyújtották tudásuk legjavát az idén rutinos játékosokkal megerősített hazaiakkal szemben, így akkor sima vereséget szenvedtek (0-3). Ez egy jókor jött figyelmeztetés volt fiataljainknak a Magyar Kupa nyolcaddöntő előtt, amikor ismét Debrecenbe látogattak Tomanóczy Tibor tanítványai. Érezhetően tanultak előző hibájukból, hiszen hatalmas csatára késztették Bagics Balázsékat, akik akkor csupán minimális különbségű győzelmet arattak (2-3). Ezt követte a dunaújvárosi visszavágó, ahol a Dunaferrnek esélye volt arra, hogy kiejtse a Debrecent a kupából, de ezzel nem tudtak élni (2-3), pedig már 2-0-ra is vezettek ellenük. Most jön tehát a két csapat közötti idei negyedik párharc, ahol a fentiek alapján a Debrecen tűnik esélyesebbnek, viszont ami a Dunaferr mellett szól az az, hogy szépen fokozatosan egyre jobban megközelítették ellenfelüket.

Így tehát bármi megtörténhet a péntek esti meccsen, hiszen ha fiataljaink jól, motiváltan állnak bele a találkozóba, akkor benne van a hazai siker lehetősége, de ha ez nem így történik majd, és az ellenfelet a kelleténél jobban tisztelik majd, akkor vereség is lehet belőle. De ez adja ennek az összecsapásnak az érdekességét.

Vissza