Hatalmas csatában győzött a Dunaferr!
2020. február. 02. 17:02
Az első két simább szett után a harmadikat hatalmas izgalmak mellett nyerte meg csapatunk, amely így három szettben tudott nyerni Sümegen.
A legutóbbi, Szeged elleni győzelem után ma idegenben, a Sümeg otthonában lépett pályára a Dunaferr SE első osztályú röplabda csapata. Kiélezett, szoros ütközetet várunk a találkozótól, hiszen a felek régen találkoztak egymással, és a köztük levő összecsapások mindig presztízsnek számítottak, számítanak. A mieink dolgát nehezítette, hogy a csapathirdetésnél nem volt ott Tomanóczy Bálint, így vezetőedzőnknek bele kellett nyúlnia az előző meccsek felállásába. A vártaknak megfelelően fej-fej mellett haladtak a csapatok az első szettben (5-5), majd sikerült meglépnünk kettő ponttal (6-8). Ezt sajnos nem tudtuk megőrizni, de legalább az előny nálunk maradt (8-9). A következő két labdamenetet azonban a hazaiak nyerték, mellyel sikerült fordítaniuk (10-9). A folytatás hullámzó játékot hozott, melyből a Dunaferr jött ki jobban. Ismét két pontosra nőtt az előnyünk (13-15), majd egy remek sorozatnak köszönhetően jelentősen megléptünk (15-21). A végjátékban is megmaradt a koncentráció, így az első felvonást nyolc ponttal nyertük meg (17-25). Fordulás után az elején lemaradtunk egy kicsit (2-0), de ezt sikerült gyorsan ledolgoznunk (4-5). Ekkor újabb fordulat következett, hiszen a Sümeg talált magára, és szerzett villámgyorsan hét pontot, míg nekünk ebben a szakaszban csak kettőt sikerült begyűjtenünk (11-7). Ebből a felállásból nehezen mozdultunk el, de végre sikerült (11-8). A felzárkózást is megkezdte csapatunk (12-11), majd a 12. pontnál már döntetlent mutatott az eredményjelző (12-12). Sőt, a jó ritmus megmaradt, és átvettük a vezetést (12-13). A következő szakaszban felváltva estek a pontok (14-15), ami izgalmas végjátékot jelzett előre (19-20). Ekkor sikerült két ponttal elmenni (20-22), a szettet azonban néggyel nyertük meg (21-25). Az újabb térfélcsere után arra kellett figyelni, hogy a koncentrációnk megmaradjon, és ne higgyük el, hogy megvan a meccs. Ráadásul a Sümeg rákapcsolt, és kettővel (4-2), majd hárommal lépett meg (6-3). Ez az előnyük egy kis időre megszilárdulni látszott (7-5), de megint jött egy fordulat, és egyenlítettünk (7-7), majd a vezetést is átvettük (7-10). Kiváló sorozat volt ez, hiszen öt pontot tudtunk egy huzamban csinálni! Az előnyünk azonban villámgyorsan eltűnni látszott (9-10), mely sajnos be is következett (11-11), ráadásul ismét hullámvölgybe kerültünk (13-11). A hátrányunk két, három pont volt (16-14), de ebből is volt visszaút (16-16). A huszadik pontot azonban a hazaiak érték el hamarabb (20-18), akik előnyüket megtartva egyre közelebb értek a szett győzelemhez (21-19). Az izgalmak azonban fokozódtak, mivel őrületes játékkal sikerült egyenlítenünk (23-23), majd a vezetést is megszerezni (23-24). Az első meccslabdát azonban nem tudtuk beütni (24-24), de a másodikat igen (24-26), így a meccset három játszmában nyerte meg a Dunaferr!
Sümegi Röplabda Egyesület – Dunaferr SE 0:3 (17-25, 21-25, 24-26)
Vezették: Barabás Barnabás Ádám és Pőcze Attila
Sümegi Röplabda Egyesület: Nagy Péter, Óhidi Roland, Ludovics Ábel, Miklósi-Sikes Zétény, Gőczi Roland, Kaposi Tamás Dániel, Péter Benedek, Majer Zsolr Ferenc, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó), Szabó Bálint (liberó). Vezetőedző: Németh Zoltán
Dunaferr SE: Balázs Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Ambrus Bence, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Hatvany Zsolt, Iván Gergő, Kecskeméti Bálint Olivér, Mészáros Dömötör, Gebhardt Áron (liberó). Sümegi Kristóf (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
Vissza