news-hero
Felnőtt

Hatpontos meccs előtt a Dunaferr!

A Dunaferr SE első osztályú röplabda csapata vasárnap a szezon legfontosabb mérkőzésén a Debrecen gárdáját fogadja!

Nem túlzás, ha a vasárnap, 16.30-kor, a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Dunaferr SE-DEAC összecsapásról azt mondjuk, hogy amellett, hogy hatpontos, egyben sorsdöntő is. Hatpontos, hiszen a 15 pontot magáénak tudó, ezzel a pillanatnyilag harmadik helyen álló Dunaferr a mögötte negyedik pozíciót elfoglaló, 13 pontot gyűjtő Debrecent fogadja. A tét óriási, mivel amelyik csapat győz, az biztosan ott lesz a felsőházban, vagyis a rájátszást a legjobbak között folytathatja. Az idei szezon legizgalmasabb összecsapása következik majd, mely biztosan kiélezett csatát hoz. A két fél az idén már egyszer összecsapott, melyen az akkor a hazai pálya előnyét élvező DEAC örülhetett a 3-1-es sikerének. Most itt az ideje a visszavágásnak, melyen valószínűleg az a csapat lesz a győztes, amelyik a találkozón végig koncentráltan, ellenfelének könnyű pontokat nem adva, a lehető legkevesebb hibával játszik majd. Az idei utolsó NBI-es röplabda mérkőzés tehát hatalmas izgalmakat tartogat, melyet a helyszínen lesz érdemes végigizgulni.

Vissza