news-hero
Felnőtt

Hazai pályán a Kistext ellen

Vasárnap délután 17 órától a DKSE férfi röplabda csapata a Kistext gárdáját fogadta az Extraliga alapszakaszának 13. fordulójában.

A DKSE csapata vasárnap ismét itthon játszott, ezúttal a Kistext gárdája ellen. A mieink a legutóbbi fordulóban Kazincbarcikán szenvedtek vereséget (0:3), míg a fővárosiak a Pénzügyőrtől kaptak ki ugyanilyen arányban. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás esélyese a Bunda Olivér által irányított budapesti gárda volt.

Hazai szempontból nagyszerűen indult a meccs, hiszen két ponttal el tudtunk lépni (7:5), melyet kiváló összpontosítással meg tudtunk őrizni (11:9). A játék üteme nekünk kedvezett, így az előnyünk négy pontra nőtt (14:10). Ezúttal a nyitásaink rendben voltak, és a sáncunk is jól működött (17:13). A huszadik pontot elérve szűkült a két csapat közötti távolság (20:19), így a végjáték izgalmassá vált, de azt végül mi zártuk le (25:21).

A második szett elején változtatott kezdőjén Bunda Olivér, melytől nagyot változott a játék képe. De Bairros Rafael ijesztett ránk, aki három fantasztikus nyitást mutatott be (2:5). Innen szerencsére sikerült elmozdulnunk, de Ilia Makarov pontjaival ellépett a Kistext (6:10).  Ebben a szettben egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, akik hat ponttal is vezettek (10:16). Ebből próbáltunk faragni, de négy pontnál közelebb nem sikerült felérnünk (15:19). A végjátékra ismét nyílt az olló (16:23), ráadásul De Bairros Rafael ásszal zárta le ezt a felvonást (17:25).

Fordulást követően sikerült azonnal magas hőfokon kezdenünk (4:2), és ezt a két pontos vezetést nagy összpontosítással és kiváló csapatmunkával meg tudtuk őrizni (9:7). Pavliuk Vladyslav nagyszerű pontokat szerzett, de ekkor ez nem volt elég ahhoz, hogy a Kistext ne érjen utol bennünket (12:12). Sajnos egy hullámvölgy jött el játékunkban, melyet Reffatti használt ki két ponttal (13:15). Tomanóczy Tibor időkéréssel próbálta ezt megállítani, de nem sikerült sehogy kijönnünk a mélyrepülésből (13:20). Ez már tetemes hátrány volt, így ez a szett elment (17:25).

Jött a negyedik felvonás, Reffatti nyitásokkal, melyekkel nem tudtunk sokat kezdeni (2:6). Hatalmas előnyt tudott ekkor kidolgozni a Kistext, melyet időkéréssel sem sikerült megállítani (2:10). Ez lett a meccs mélypontja, ahonnan már nem volt visszaút. A koncentrációnk megtört, főként, hogy tíz lett közte (3:13). Egyre jobban fogyott az erőnk, míg a másik oldalon természetesen minden sikerült (6:18). Volt egy szakasz, amikor négy pontot hoztunk ellenfelünkön (11:21), végül azonban a mínusz tízből nem sikerült kijönnünk (13:25).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Az első szettben jól játszottunk, majd a második játék közepéig partiban voltunk, ezt követően azonban nagyon feljavult a Kistext csapatában a két brazil légiós. Nyitásaikkal nem tudtunk mit kezdeni, nagyon keményen nyitottak, míg mi sajnos ezekben az állásokban beragadtunk. Ők ezzel pluszt tudtak adni csapatuknak. A mezőnyben partiban voltunk, de a két rutinos játékosukkal nem bírtunk.

DKSE – Kistext SE 1:3 (25:21, 17:25, 17:25, 13:25)

Vezették: Mezőffy Zsolt Tibor és Barabás Barna Ádám, vonalbírók Mezőffy Emília Anna és Szalai Pálma

DKSE: Farkas László, Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Gutierrez Dufour Mauricio, Hatvany Zsolt, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Juhász Barnabás, Winter László Zétény, Kecskeméti Bálint, Tajti Olivér, Szabó Péter (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Kistext: Szabó Márton Károly, Török Roland, Bokor Gábor, De Bairros Rafael, Gönczi Imre, Reffatti Da Costa Willian, Bán Viktor Erik (liberó). Cserék: Kocsondi Dávid Csaba, Óhidi Richárd, Makarov Ilia, Kalmár Ákos, Lassu Ádám (liberó) Vezetőedző: Bunda Olivér

Vissza