news-hero
Felnőtt

Hazai pályán is bemutatkozunk!

A DKSE NBI-es csapata az idei szezonban először játszik hazai közönsége előtt. A Kecskemét ellenei derbi szerdán este 19.30-kor kezdődik.

A MÁV Előre Foxcoon elleni idegenbeli 3-0-ás vereségét követően Tomanóczy Tibor együttese ezúttal hazai pályán bizonyíthatja tudását. A szerdán 19.30-kor kezdődő mérkőzésen az a Kecskemét lesz az ellenfél, amely a Dág elleni nyitófordulóban 3-1-es vereséget szenvedett. Amíg a mieink jó hazai bemutatkozásra, addig a vendégek első sikerükre készülnek, így kifejezetten érdekes meccsre számíthatunk.

A találkozó előtt a DKSE friss csapatkapitányát, Juhász Barnabást kérdeztük:

– Székesfehérváron a fiataljainkon azt éreztem, hogy kicsit megijedtek a tavalyi ezüstérmestől. Több is lehetett volna a mérkőzésben, de úgy vélem, hogy jó úton vagyunk a fejlődésben, emiatt lesznek majd olyan meccseink, ahol sokkal szorosabb eredményt érünk majd el. Mint azt tudjuk, az első fordulóban a Kecskemét kikapott a Dágtól, így várhatóan nekünk fognak rontani. Nekünk azonban az NBI-ben minden mérkőzés ajándék, és igazából veszteni valónk nincs. Ésszel kell játszanunk, valamint nagyon oda kell figyelnünk a Kecskemét nyitásaira, hiszen a nyitásfogadás kulcsfontosságú lesz. A támadásainkat magas százalékban kell jól befejeznünk, valamint bátor, jó nyitásokat kell végrehajtanunk. Ekkor lehet esélyünk arra, hogy akár szettet is nyerjünk. A mi célunk, hogy lépésről lépésre haladjunk előre, és ellenfeleink ellen minél több pontot érjünk el.

Vissza