news-hero
Utánpótlás

Hazai pályán lépnek pályára az U13-as fiúk!

A DSE Röplabda Akadémia mini korosztályos fiai az első osztály 5. fordulójában február 8-án, szombaton délelőtt 9.30-tól hazai környezetben lépnek pályára. A kilátogatók igazán színvonalas mérkőzéseket tekinthetnek meg, mivel az ország elitjéből érkeznek a csapatok. A dunaújvárosiakkal együtt hat csapat lép pályára a Dózsa iskola torna termében.

Dolmán Viktor edző: Felkészülésünket hátráltatta egy igen komoly betegség hullám, illetve volt pár apróbb sérülés is. Azt gondoljuk, hazai pályán mindent megteszünk a minél szebb eredmény elérése érdekében. Jöttek a csapathoz új játékosok, akiknek a csapatba való beépítése zajlik jelenleg is. A fiúktól azt kértük, hogy taktikailag fegyelmezettek legyenek és csak a játékkal törődjenek, és minden mást zárjanak ki, illetve élvezzék a játékot, A legnagyobb boldogság az, amikor örömet okoz nekik, amit csinálnak.

Résztvevő csapatok:

DSE RÖPLABDA AKADÉMIA

Szolnoki Sportcentrum

Lőrinc SE 2000

Kunhegyes ESE

Kesi „B”

RÖAK Kaposvár Kék

Vissza