news-hero
Utánpótlás

Heti mérkőzés összefoglaló 2022. március 12-13.

2022. március 12. szombat

Dunszt Ferenc U13 OMB I. osztály

U13-as csapatunk nagyszerűen állt hely a hétvégi fordulóban!

11:30 Szegedi RSE – DSE Röplabda Akadémia 1:2

Dolmán Viktor vezetőedző: Nagyon döcögősen, rengeteg hibával kezdtük a mérkőzést, aminek meg is lett az eredménye, hiszen első szettben vereséget szenvedtünk. A másik két etap sem volt hibátlan részünkről, de végül meg tudtuk szerezni a győzelmet.

13:00 Szolnoki SPC – DSE Röplabda Akadémia 2:1

Dolmán Viktor vezetőedző: Egy jól ismert jó erőkből álló Szolnok ellen tudtunk szettet rabolni. Külön öröm, hogy ezt a harmadik sorunk tette. Mindenki kapott játék lehetőséget, és nekem ezen a mérkőzésen ez volt a legfontosabb.

DSE Röplabda Akadémia: Álland Tamás, Téglás Péter, Takács-Mittág Milán Bence, Ádám Robinzon Teodor, Kara Ádám, Németh Barna, Gyarmati-Tóth Martin, Kaszás Ármin, Végső Hunor, Francioso Dominik, Dankó Tamás, Andonov Aleksandar, Csicskovics Márton, Jónás Patrik Zoltán. Vezetőedző: Dolmán Viktor

Helyszín: Chiovini Katolikus Ált. Isk.- bejárat felőli pálya Besenyszög, Vasvári Pál utca 7.

 

Buzek László U17 fiú OSB I. osztály

U17-es fiú csapatunk mindkét mérkőzést megnyerte a hétvégi fordulóban!

11:00 RÖAK Kaposvár – DSE Röplabda Akadémia       0:3

12:30 KESI – DSE Röplabda Akadémia 1:3

DSE Röplabda Akadémia: Tóth Kristóf, Peredi Zoltán, Pász Olivér, Gőczi Dániel, Vida Péter Tamás, Szalai Kristóf József, Pintér Barnabás, Béres Mátyás, Kuti Márk László, Tömöri László. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Helszín: Kodály Zoltán Központi Általános Iskola és Ami Kaposvár, Fő utca 40-44.

 

2022. március 13. vasárnap

Szalayné Sebők Éva U17 III. o. NYUGAT Felsőház `B`

12:30 Veszprém Volley – DSE Röplabda Akadémia 3:0

 

Gelencsér Balázs vezetőedző: Sajnálom ezt a mérkőzést. Bár nem nekünk állt a papírforma, de úgy gondoltam, hogy az előző forduló óta sikerült valamelyest a kardinális hibákat javítani. Sajnos nem, újra és újra ugyan azokat a hibákat követjük el. Rendet kell tenni a fejekben. Gratulálok az ellenfélnek.

14:00 Szent Benedek RA- Kék – DSE Röplabda Akadémia 3:0    

        

Gelencsér Balázs vezetőedző: A 2. játékrész hozzáállásával elégedett vagyok, ami az eredményen is meglátszott. A játékrészben komoly feladat elé állítottuk ellenfelünket, szinte végig vezettünk, míg a Balatonfüred csak futott az eredmény után. Ezt a mentalitást kellene rendszeressé tennünk az edzéseken. A 2. játékrészben nyújtott teljesítményért gratulálok a csapatomnak, a győzelemért pedig az ellenfélnek.  

  

DSE Röplabda Akadémia: Szilágyi Ágnes, Szalai Lili, Tóth Emília Hajnalka, Takács Nikolett Éva, Plósz Regina Ágnes, Csizmadia Maja, Deményi Petra, Somogyi Vivien Bernadett, Takács Regina Anna. Vezetőedző: Gelencsér Balázs

Helyszín: Szent Benedek Gimnázium Balatonfüred, Hősök Tere 1.

 

Buzek László U17 fiú OSB II. osztály

Szoros vereség Pécsett.

11:00 PTE PEAC – DSE Röplabda Akadémia 3:1

Szabó Péter vezetőedző: Az első szettet szépen kezdtük, sikerült is behúznunk azt. Ez után azonban mind a három szettben rengeteg egyéni hibát vétettünk, aminek meg is lett az eredménye. Gratulálok a Pécs csapatának.

DSE Röplabda Akadémia: Holczer Gábor, Dósa Gábor, Farkas Áron, Pankler Kolin Olivér, Lampert Ádám, Téglás Csaba, Csepcsényi Máté, Kaiser Roland. Vezetőedző: Szabó Péter

Helyszín: Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Sportcsarnoka Pécs, Névtelen utca 2.

 

 

Vissza