Hozta hazai meccsét a Kaposvár
2023. október. 22. 18:10
Kifejezetten jól tartottuk magunkat a Kaposvár elleni bajnokin, de a bajnokcsapatnak ez nem jelentett gondot.
A legutóbbi fordulóban ügyesen játszó csapatunknak a TFSE ellen a győzelemre is volt esélye, ezzel azonban nem tudott élni. Ettől függetlenül a mutatott játék, és az egy megszerzett pontunk bizonyította, hogy jó úton haladunk ahhoz, hogy egy-egy csapatnak meghúzhassuk a bajuszát. Nos, ez várhatóan nem mai ellenfelünk, a felnőtt válogatottakkal teletűzdelt, bajnoki címvédő, és az idén is a bajnoki címre is esélyes Fino Kaposvár volt, ennek ellenére csapatunk nagy összpontosítással és bizonyítási vággyal lépett pályára az idegenbeli meccsen.
A találkozó elején a FINO Kalmár nyitásai után villámrajtot vett (6-2), ami azonnali DKSE időkérést eredményezett. Béres tudta visszavenni a nyitást 7-3-nál, de azt azonnal visszavette a hazai csapat. A folytatásban szereztünk ugyan szép pontokat, de hibák is becsúsztak a játékba, így a négypontos hátrányunk folyamatosan fennmaradt (11-7). Jól tartottuk magunkat, hosszú labdamenetre is kényszerítettük a hazaiakat, de ezekből a végén Iván Bencéék jöttek ki jobban (17-10). A végjátékot könnyedén hozták a hazaiak, akik ezzel megnyerték az első szettet (25-14).
A térfélcserét követően Prakljacic Slobodan három helyen is változtatott csapata alapfelállásán, de ez sem hozott különösebb változást a játékban. A FINO irányított, mi pedig próbáltunk minél közelebb maradni (7-5). Németh sánca után egyenlítési lehetőségünk volt, de elszalasztottuk a lehetőséget, ami után megint ellépett a Kaposvár (15-11). Cserép Tamás játéka volt bátor és eredményes, majd Kisházi Valentin blokkja hozott pontot (16-14). Ennél az állásnál sajnos beragadtunk, így a végjátékra magabiztos előnnyel fordultak Hubicskáék (19-14). A folytatásban minden tudásunkat bevetettk annak érdekében, hogy feljebb zárkózzunk (20-17), de egy újabb jó sorozatot produkálva Magyar Bálinték megnyerték a második szettet is (25-21).
A FINO kispadjának „hosszát” jelezte, hogy a harmadik szettre már a harmadik feladóját játszatta Prakljacic Slobodan. Bögöly Gábor megállíthatatlanul szerezte pontjait (5-3), de társai sorra hibáztak, igy megint egyenlítési lehetőségünk volt 6-5-nél. Ez nem sikerült, melyet követően Tomanóczy Tibor több helyen cserélt, így lehetőséget adva minden játékosának. 12-7-es állásnál kért időt vezetőedzőnk, majd ezt követően nem sokkal a másodikat is kikérte, de ezzel nem tudta megzavarni a kaposvári játékosokat. A végjátékra ismét nagy előnyt dolgozott ki a FINO (22-12), így nem okozott nagy nehézséget a meccset is lezárnia (25-15), melyet teljesen megérdemelten nyert meg.
Fino Kaposvár – DKSE 3-0 (25-14, 25-21, 25-15)
Vezették: Sík Barbara és Bibók Ferenc
Fino Kaposvár: Zarka Márton, Iván Bence, Hubicska Patrik, Magyar Bálint, Kalmár Ákos, Bögöly Gábor, Novoselov Stepan, Bozóki Bence (libero). Cserék: Quevedo Hernández Hermes, Laczó Bálint, Lescay Favier Tomas Alejandro, Tóth Gábor, Baróti Árpád, Eördögh Bálint (libero). Vezetőedző: Prakljacic Slobodan
DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Kisházi Valentin, Göczi Dániel, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk (libero). Cserék: Cserép Tamás, Makó József Gábor, Vadász Krisztián, Peredi Zoltán. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző Engyel László
Vissza