Idegenben is kell a győzelem!
2023. március. 17. 21:03
Ezúttal idegenben, a Testnevelési Egyetem Sportcsarnokában kell bizonyítania csapatunknak az NBI negyeddöntőjének második összecsapásán.
Remek mérkőzésen aratott magabiztos, 3-0-s győzelmet a DKSE a TFSE ellen az NBI-es bajnokság negyeddöntőjének első összecsapásán. Most azonban idegenben lépnek pályára Tomanóczy Tibor tanítványai, de a cél az, hogy az ellenfél otthonából is győzelemmel térjenek haza. Ahhoz, hogy ez teljesüljön legalább olyan koncentráltan kell játszania minden játékosunknak, mint azt Dunaújvárosban tették, hiszen a TFSE biztosan be szeretné azt bizonyítani, hogy hazai pályán ők a jobbak. A fővárosiak kerete sokat erősödött az alapszakaszhoz képest, hiszen ha csak azokat a játékosokat emeljük ki, akik nálunk nevelkedtek, így Mihucz Csaba és Balázs Bálint, amennyiben jó napot fognak ki, meghatározói lehetnek Lóránt Péter gárdájának. De ez itt a rájátszás, ahol minden győzelemnek óriási jelentősége van, hiszen a két csapat közül az mehet tovább, amelyik a másik felet háromszor legyőzi. Ebben a párharcban egyenlőre mi állunk jobban, de ennek a győzelemnek csak akkor lesz igazán jelentősége, ha az idegenbeli találkozót is mi nyerjük meg. Természetesen ebben bízunk, és csapatunkban, akik mindent megtesznek majd az újabb győzelemért.
A találkozó 2023. március 18-án 16.00-kor kezdődik.
A negyeddöntő további menetrendje:
2023. 03. 18. 16:00 TFSE – DKSE
- 03. 22. 19:00 DKSE – TFSE
Amennyiben szükséges:
2023. 03. 26. 19:00 TFSE – DKSE
- 03. 30. 20:00 DKSE – TFSE