Indul a bajnokság felnőtt csapatunk számára
2022. október. 01. 09:10
A DKSE NBI-es csapata vasárnap 16 órakor a Dág ellen idegenben kezdi a 2022-2023-as szezont.
A DKSE felnőtt együttese az NBI-es bajnokságra jelentősen átalakult. A csapat magját ezúttal is a DSE Röplabda Akadémia tehetséges fiataljai alkotják, akik mellett több rutinos játékos alkotja a keretet.
A legnagyobb változás azonban az, hogy az idei sorozattól kezdve nem találkozunk Hatvany Zsottal, aki befejezte aktív pályafutását. Zsolt hosszú évek óta meghatározó egyénisége, csapatkapitánya volt együttesünknek, akinek kizárólag köszönettel tartozunk! Kívánjuk, hogy a civil életben találja meg örömét, számítását, melyhez sok sikert kívánunk!
Visszatérve a bajnoki nyitányra, a mieink ezúttal Dorogon játsszák a szezon első bajnokiját a mindig stabil erőkből álló Dág ellen. A nyár folyamán náluk is történt játékosmozgás, így vezetőedzőnk, Tomanóczy Tibor szerint a meccs egyfajta erőfelmérő is lesz:
– A felkészülési mérkőzések és a legutóbbi U20-as forduló is bíztatóak voltak, így reménykedem a jó bajnoki kezdésben. A csapatot a kemény edzéseknek köszönhetően sikerült összerakni, összekovácsolni. Bízom abban, hogy ez a teljes szezonban érezhető lesz. Az elején, mint azt a hosszú évek alatt megtapasztaltuk azoknál a csapatoknál, ahol jelentős játékosmozgás volt döcögni fog a gépezet, viszont azt várom, hogy mérkőzésről mérkőzésre egyre jobbak legyünk. Bízom abban, hogy a szezonra általam kitűzött célt, az osztályozóba kerülést el tudjuk érni, így az Extraligába kerülésért játszhatnánk.
A DKSE NBI-es csapata: álló sor (balról jobbra): Vladyslav Pavliuk, Pintér Barnabás, Vida Péter, Kuti Márk, Herceg Kristóf, Raidel Quintana, Gőczi Dániel, Laczi Dominik. Ülnek (balról jobbra): Tóth Kristóf, Velychko Bohdan, Winter László Zétény, Farkas László, Kisházi Valentin, Szalai Kristóf, Tomanóczy Tibor vezetőedző. A képről hiányzik Béres Mátyás, valamint Malácsik Jenő masszőr.
Tomanóczy Tibor: Az idén végre eljutottunk arra a szintre, hogy tehetséges fiataljaink mellett idősebb, rutinosabb játékosokat is tudjunk foglalkoztatni. Bízom abban, hogy ez jó hatással lesz mind a fiatalokra, mind az idősebbekre. Amire nagyon oda kell figyelni az a nagy korkülönbség, melyet nem egyszerű áthidalni, de az a feladatunk, hogy ezt áthidaljuk. A nyitómeccs mindkét csapat számára egyfajta erőfelmérő lesz, és természetesen mindkettő nyerni akar. Bízom abban, hogy méltó ellenfelei leszünk a dágiaknak.
Vissza