news-hero
Utánpótlás

Ismét aranyéremmel zártak a lányok!

2022.11.06.-án folytatódott a bajnokság az U 13-as Lány csapatunk számára.

A versenyre a dunaújvárosi Sportcsarnokban került sor.

A résztvevő csapatok:

  • Emericus C
  • Taksonyi Diáksport Egyesület
  • DSE

Az első mérkőzésen lányaink a Taksony csapatával játszottak. Nagyon megnyugtató, jó játékkal lett 3-0 a vége (25-13, 25-9, 25-17).

A második mérkőzésen: DSE- Emericus 3-0 (25-17, 25-20, 25-20)

A két győzelemmel lányaink aranyérmet szereztek ismét.

Johan József vezetőedző értékelése: Fagyos volt a nap kezdése, mert sajnos nagyon hideg volt a Sportcsarnokban. A bemelegítés, és a játék közben azért már viselhető volt a hőmérséklet. Az pozitív volt, hogy látszott a lányok játékán a fejlődés. Gyengébbek voltak az ellenfelek, nem kellett nagyon küzdenünk. Ebben a helyzetben általában nehéz hozni a papírformát. Ez különösen a második mérkőzésen látszott. Rengeteg volt a nyitásrontás, az alapjátékban a hiba. Ami pozitív volt, hogy a második sor is nyerte a szettjeit. Új játékosoknak tudtam játéklehetőséget adni, és ők is győztesen tudtak pályára lépni. Remélem, hogy a folytatás még jobb játékkal folytatódik majd.

A csapat tagjai voltak: Pádár Lili, Pék Léna, Sztrehovszki Panna, Galambos Szonja, Mürkl Petra, Görbe Noémi, Grabecz Vivien, Berkes Emma, Simon Emília, Győri Nóra és Sörös Hanna.

A torna legjobb játékosa Sztrehovszki Panna lett.

 

Gratulálunk a Lányoknak, további sok sikert kívánunk!

Vissza