Iván Bence: Hatalmas bennem a bizonyítási vágy!
2019. szeptember. 13. 15:09
A Dunaferr SE fiatal játékosát, Iván Bencét arról kérdeztük, hogy mit vár a 2019/2020-as bajnoki szezontól.
Jelenleg napi egy, de igen intenzív edzéssel készülünk, melybe alaposan bele van sűrítve minden olyan feladat, mely előnyünkre válik. Van, amikor három és fél, vagy négy órát dolgozunk. Hetente háromszor erősítünk, emellett a labdás technikán javítunk, futunk, majd a többi napokon a csapatjátékot erősítjük. Az izmaim ezt meglepően jól bírják, hiszen nyáron és a válogatott edzőtáborban is becsülettel elvégeztük a Horváth Tibortól kapott, ránk kiszabott feladatokat. Erősnek érzem magam, és a súlyom is jól alakul, de ugyanez mondható el testvéremről, és a többi csapattagról is. Gergő testvérem szerintem nagyon sokat fejlődött az utóbbi időszakban, mely annak tudható be, hogy rengeteget dolgozott a nyár folyamán, mely nem csak a fizikumán, hanem a labdás technikáján is szemmel látható. A napi órarendemet szoros időbeosztással tudom csak teljesíteni, hiszen az iskola után csupán szűk egy órám van arra, hogy egyek, majd odaérjek az edzésre, ahonnan gyakran este kilenc órakor érek vissza a kollégiumba. De ezt nem panaszként mondom, hiszen nekünk most erre van szükségünk ahhoz, hogy a szezonra teljesen rendben legyünk. A jövő héten várhatóan a fizikális edzéseket a labdás váltja majd fel, mely időszakban a csapatgyakorlatokra térünk át. A szezonnak biztosan bátrabban megyünk majd neki, mint tavaly, melynek oka, hogy van három nagyszerű felnőtt játékosunk, akik biztonságérzetet adnak nekünk. A támadás befejezések nem egy ember vállát fogják nyomni, hiszen a feladatok megoszlanak, és a krízis helyzetben az ő rutinjuk sokat jelent majd a csapatnak. Nagyon hiszünk abban, amiket nekünk az edzéseken elmondanak, hiszen ők, Mészáros Dömötör, Hatvany Zsolt és Gebhardt Áron nagyszerű játékosok. Nagy megtiszteltetés, hogy a kondicionális edzéseket Tomanóczy Bálinttal együtt Mészáros Dömötörrel végezzük, aki alaposan meghajt bennünket, emellett megtanítja nekünk a helyes technikát is. De nem csak a konditeremben, hanem a labdás feladatokban is. Rengeteget magyaráz, beszél hozzánk, melyből ki kell szűrnünk a legfontosabbakat. Viszont jó érzés az ő szájából elhangzó dicséret!
Azt érdekes megfigyelni, hogy a bolondozás kevesebb, mint tavaly. Mindenki eltökélt, feladatvégzésre éhes. Az az érzésem, hogy ebben a szezonban elválhat az is, hogy közülünk kik lesznek arra képesek, hogy igazi röplabdázókká váljanak, és akár hosszú távon is első osztályban játszó felnőttek legyenek. Ez a helyzet számunkra új, érdekes, mely motiválttá tesz mindenkit. Remélem, hogy az idén nem a kiesés elkerülése miatt, hanem a felsőházba kerülésért fogunk majd játszani. Én magam részéről az Extraligába jutást célzom meg. Nagy nyomás lesz rajtunk, de ezzel meg kell birkóznunk. Bízom abban, hogy olyan meccsből lesz több, amikor például a Kazincbarcika ellen kell többször játszanunk. A Szász Antal Emléktornán szimpatikusan és eredményesen szeretnénk játszani. Bár ellenfeleink jelenlegi erősségeit nem ismerjük, az azonban biztos, hogy bátor játékkal rukkolunk ki ellenük. Ebben biztosan fognak segíteni a felnőtt, rengeteg rutinnal rendelkező játékosaink. Hatalmas bennem a bizonyítási vágy, és meg akarom mutatni, hogy miért is vagyok röplabdázó! De ezt érzem most mindenkin. Hatalmas harc lesz a kezdő csapatba kerülésért, és az biztos szomorú lesz, aki kimarad.
Vissza