Izgalmas meccsen győzött a Dunaferr
2020. március. 08. 19:03
A Dunaferr SE NBI-es röplabdásai a Vidux-Szegedi RSE otthonában arattak 3-1-es győzelmet.
Igen foghíjas csapattal utazott el a Vidux-Szegedi RSE otthonába a Dunaferr SE NBI-es csapata, hiszen betegség miatt többek között nem játszhatott csapatunk alapembere, Tomanóczy Bálint, valamint az OSB forduló miatt centerünk, Quintz Tamás, Sümegi Kristóf liberónk és Kecskeméti Bálint sem. Ez egyúttal azt jelentette, hogy vezetőedzőnknek, Tomanóczy Tibornak szerkezetében kellett átalakítania a pályára lépő kezdő felállását. Az új felállást úgy tűnt, gyorsan megszokják fiaink, akik esélyeshez méltó játékkal indították el a meccset. A jó kezdés után (0-3) azonban gyorsan utolért bennünket a hazai csapat (3-3), majd ezt követően sikerült meglépnünk két ponttal (3-5). Ettől kezdve az történt a pályán, amit a Dunaferr akart, hiszen a vezetést végig megőrizték Majorosék (8-10). Ez a két pont maradt közte egészen Laczi Dominik remek ütéséig, amikor már néggyel léptünk el a Szegedtől (11-15). A hazai időkérés után Mészáros pontjai következtek, majd a huszadikat ismét Laczi szerezte (15-20). A folytatásban sajnos hullámvölgy következett, így felzárkóztak a hazaiak (20-22), de a végén mégis csak mi örülhettünk Balázs Bálint pontja után (22-25).
A második szett újvárosi nézőpontból rémálom volt. Villámrajtot vett a Vidux, míg mi ezzel nem tudtunk mit kezdeni (5-1). Még a négy pontos hátrány sem lett volna gond, de sehogyan sem sikerült megkezdeni a felzárkózást. Sőt, inkább a hibák csak fokozódtak (8-2), amely miatt egyre jobban szétesett csapatunk. 11-2-es hazai vezetésnél kért időt vezetőedzőnk, mely után úgy tűnt, felébred a csapat Csipkerózsika álmából (14-6), erre azonban volt válaszuk a hazaiaknak (17-10). Mészáros és Laczi próbálták kirángatni a gödörből csapatunkat, de négy pontnál közelebb nem sikerült érnünk (22-18), így a végén Fülöp pontja után a hazaiak örülhettek a szett győzelmüknek (25-19). A harmadik felvonásban teljesen más Dunaferr lépett pályára. Legalábbis az elején úgy tűnt (0-2), a folytatás azonban megint akadozott (5-5). Majoros és Laczi szállították ekkor pontjainkat (8-8), majd Ambrus is beszállt a pontszerzésbe, amely négy pontos vezetést eredményezett (11-15). Mészáros Dömötör és Iván Bence is hozzátettek egy kis pluszt (12-19), ráadásul a végjátékot ezúttal sikerült megoldani, így 19-25-tel zárult a harmadik felvonás.
A negyedik szett elejétől kezdve megpróbálta a játékot irányítani a Dunaferr, melynek eredménye az lett, hogy 2-6-os állásnál a hazaiak kénytelenek voltak időt kérni. Úgy tűnt ekkor, hogy akár sima is lehet ez a játszma, de megint csak sikerült a legrosszabb pillanatokban hibázni, és utolértek, majd beelőztek bennünket a vendéglátók (11-10).
Tomanóczy Tibor időkéréssel próbálta meg felrázni csapatát, majd a tizenharmadik pontnál sikerült az egyenlítés (13-13). Mivel a következő pontokat megint a szegediek szerezték, vezetőedzőnk feladót cserélt (16-14). Hatvany Zsolt jól szállt be (16-17), de megint megakadt a gépezet (18-17), vagyis a végjáték izgalmas lett. A huszadik pontot mi szereztük meg ugyan előbb, de egyenlített a Szeged (20-20). Sőt, a vezetést is átvették, mely Dunaferr időkérést eredményezett. Ezzel azonban sok minden nem változott (23-22), viszont meccs labdánk már nekünk lett (23-24). Ezzel azonban nem tudtunk élni (24-24), de az előnyt Iván Gergő visszavette (24-25). Csányi pontjával egyenlített a Szeged, majd Mészáros tett arról, hogy újabb meccslabdánk legyen, mellyel végül Majoros Balázs élt (25-27), így végül 1-3 arányban, a vártnál nehezebben, de győzelemmel zártuk le a meccset.
VIDUX-Szegedi RSE – Dunaferr SE 1:3 (22-25, 25-19, 19-25, 25-27)
Vezették: Suba István és Rácz Gábor
VIDUX-Szegedi RSE: Fülöp Norbert, Farkas Baráti Attila, Nagy Zsolt, Bitó Attila, Csányi Dániel, Borsi Levente (liberó). Cserék: Piti Richárd, Honti Szilárd, Kiss Gábor, Sarnyai Ákos, Bodnár Lajos, Inhoff Attila József, Demcsák Balázs, Váradi Zoltán (liberó), Vezetőedző: Nusser Elemér
Dunaferr SE: Majoros Balázs, Mészáros Dömötör, Hatvany Zsolt, Iván Bence, Iván Gergő, Laczi Dominik, Gebhardt Áron (liberó). Cserék: Vezetőedző: Balázs Bálint, Ambrus Bence. Tomanóczy Tibor
Vissza