Jó játékkal hoztuk a hazait
2022. december. 03. 18:12
Meggyőző játékkal, sima 3:0-val nyerte a TFSE elleni hazai mérkőzését a DKSE gárdája.
Egyértelműen a győzelem megszerzése volt célja röplabda csapatunknak ma este a TFSE gárdája ellen. Erre mind a fővárosban lejátszott 3:2-es győzelmünk, mind a tabellán elfoglalt helyezések adtak alapot, hiszen a TFSE 10 pontjával, csupán egy győzelemmel a hetedik, míg a mieink 17 ponttal, öt győzelemmel a tabella ötödik helyén álltak a meccset megelőzően. Csapatvezetésünknek azonban nem csak az ellenféllel, hanem a külső körülményekkel, vagyis a nagyon hideg terem felmelegítésével is meg kellett küzdenie, ezúttal is sikerrel, hiszen a meccs mindkét csapat döntése alapján lejátszható lett.
Meglepetésre a vendégcsapat kezdett jobban (2:5), akiket nyolcnál sikerült utolérnünk (8:8). A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek (11:11), majd végre átvettük a vezetést (12:11). Ettől kezdve az irányítás a mi kezünkben volt, majd a 16. pontunknak azért örültünk nagyon, mert az hatalmas csapatmunka eredménye volt (16:13). A három pontos előny mintha nagyon megnyugtatott volna bennünket, hiszen egyenlített a TFSE (18:18). A végjáték előtt jött a hazai időkérés, majd az izgalmas szettzárás, melynek végén mi örülhettünk (25:22).
Tóth Kristóf nyitássorozata után elléptünk a legelején hat ponttal (6:0), mellyel ezt a szettet meg is alapoztuk (10:3). A folytatásra Tomanóczy Tibor kettős cserét hajtott végre, de ez sem zavarta meg a csapatot, hiszen a fiatalok remekül szálltak be (15:5). A tíz pontos előnyünk birtokában minden cserejátékosunk lehetőséget kapott, akiknek bele kellett melegedniük a játékba, de a végével így sem volt gond (25:18).
A harmadik szettre vezetőedzőnk csavart egyet a felálláson, egy újabb variációjú sorral álltunk fel, akik sorra hozták a szép pontokat (6:4). A kettő, három pontos előnyünk mindig megvolt (10:8), amely a folytatásban négyre, majd ötre nőtt (14:9). Nem volt kérdéses, hogy melyik csapat a jobb, és ekkor már nagyon felszabadultan játszott csapatunk (19:13). A végjátékban már fülig érő mosollyal játszottak a fiúk, akik így vidáman zárták le a meccset (25:18).
Tomanóczy Tibor vezetőedző: Győztünk, aminek örülök, de ennél fontosabbnak tartom megosztani azt, hogy milyen körülmények között végeznek emberfelletti munkát a fiaink. Az, hogy ezek a fiatalok 8, 10 Celsius fokos csarnokban edzenek, le a kalappal előttük. Ez már véleményem szerint egészségtelen. Azt nagyon sajnálom, hogy ezen a téren süket fülekre találunk. A kézilabda csapattal közösen próbáljuk megoldani a dolgainkat, de ezt, ilyen körülmények között nehéz végigcsinálni. Főként lelkileg visel meg mindenkit, hiszen ilyen hidegben minden edzés sérülésveszélyes.
DKSE – TFSE 3:0 (25:22, 25:18, 25:18)
Vezették: Ladányi Bence és Sík Barbara
DKSE: Tóth Kristóf, Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Quintana Hechavarria Rajdel, Winter László Zétény, Kuti Márk (liberó). Cserék: Velychko Bohdan, Farkas László, Gőczi Dániel, Vida Péter, Pintér Barnabás, Szalai Kristóf, Béres Mátyás (liberó), Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
TFSE: Füzék Zalán, Szappanos Dávid, Czita Marcell, Tanai Gergely, Merkler Ábel, Tóth Máté, Nagy Tamás (liberó). Cserék: Gyenes Márió Viktor, Fenyő Balázs, Arató Kristóf, Dóczi Domonkos, Szabó Barnabás (liberó). Vezetőedző: Lónárt Péter
Vissza