Jól küzdöttünk
2021. október. 19. 07:10
Az OGYB U15 leánycsapatainak az első fordulója került megrendezésre 2021.10.17-én a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tornatermében.
A fordulóra a DSE csapatán kívül a KESI, és a BRSE csapatai érkeztek. A dunaújvárosi lányoknak nagyon nehéz dolguk volt, az ellenfelek a II. osztály élvonalbeli csapatai voltak.
Eredmények:
DSE – KESI 0:3
DSE – BRSE 0:3
Az edző, Gelencsér Balázs értékelte a tornát: Ez a forduló két nagyon fontos összecsapást tartogatott számunkra. Kíváncsi voltam, hogy a figyelmünket és az akaratunkat tovább tudjuk-e vinni a két élvonalbeli csapat ellen. Jól küzdöttek a lányok, voltak nagyon szép labdamenetek, nyitásfogadásból is tudtunk támadni pedig nagyon aggresszívan nyitott mind a két ellenfél. Védekezésünkön még sokat kell javítani, úgy gondolom, hogy jó úton haladunk. Az edzéseken figyelem és munka, munka és megint csak munka van. A fordulón minden játékosnak tudtam játék lehetőséget adni ebben a korosztályban ez nagyon fontos.
Csapattagok: Takács Nikolett, Tóth Hajnalka, Máhl Dorina, Tuba Réka, Szalai Lili, Somogyi Vivien, Kriski Lili, Bali Lilla, Bátai-Tóth Alexandra, Tauz Janka, Bakos Krisztina
Vissza