Két szép győzelem!
2022. november. 06. 09:11
Vízválasztó. Vízválasztó?
A U17 fiúcsapatainak második fordulója került megrendezésre 2022.11.05-én a Dunaújváros Sportcsarnokban.
A fordulóra a DSE csapatán kívül a Pénzügyőr és a Szeged csapatai érkeztek. A dunaújvárosi fiainknak nehéz dolguk volt, hiszen a felkészülésük e két mérkőzésre finoman szólva is csak hektikusnak volt mondható.
Eredmények:
DSE – Pénzügyőr 3:1
DSE – Szeged 3:0
Az edző, Gelencsér Balázs értékelte a fordulót: Az első mérkőzést a Pénzügyőr csapatával kezdtük, kissé idegesen. Ez meg látszott az alapjátékunkon az első szett elején. Azonban ezen a csapatom hamar átlendült és fegyelmezett játékkal sikeresen hozták az első és a második szettet. A harmadikat buta hibák tömkelegével kiengedtük a kezünkből, végül a negyedik szettet ismét fegyelmezett játékkal hoztuk. A Szeged elleni mérkőzést nem ragoznám túl. Kötelező győzelmet kellett aratnunk, azonban tapasztalatból tudom, hogy az ilyen meccsek a „legnehezebbek”, hiszen tudjuk magunkról, hogy jóval komolyabb játékerőt képviselünk mint az ellenfél. Így maximális koncentráltság mellet sima mérkőzés lehet belőle. Ez az első szettben így is alakult. A másodikban már látszott, hogy a srácok rendre könnyelműsködtek, azonban még ezt is hoztuk. A harmadik szettre úgy tűnt, hogy az ellenfél megtáltosodott, pedig sajnos nem, mi engedtünk ki, nagyon, de a végjátékban ezt a mérkőzést is tudtuk hozni. A mai nap pozitívuma, hogy az alapjátékunk nagyon stabil és fegyelmezett volt. Ennél mi még sokkal többet tudunk, ezen dolgozom és dolgozunk, hogy ez ki is jöjjön a csapatból. Gratulálok a csapatomnak, fontos mérkőzéseket tudtunk itthon, a közönségünk előtt hozni.
DSE Röplabda Akadémia: Peredi Zoltán, Cserép Tamás, Pász Olivér, Vadász Krisztián, Németh Zoltán, Badacsonyi Ákos, Téglás Csaba, Lampert Ádám, Csepcsényi Máté, Szalai Kristóf, Papp Tamás. Vezetőedző: Gelencsér Balázs
Vissza