news-hero
Utánpótlás

Két vereség az U20-as fiúk szombati játéknapján

A KESI és a PSE is győzött a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata ellen a Kecskeméten megrendezett fordulóban.

Eredmények:

KESI R.A. – DSE Röplabda Akadémia 3-0

PSE Zöld – DSE Röplabda Akadémia 3-1

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Érthetetlen számomra, hogy két szettig miért alszunk bele a mérkőzésbe, amely mindkét meccsre igaz. A harmadik szettekben végeztük el azt a munkát, ami alapján a szettek a mi javunkra is eldőlhettek volna. A baj az, hogy amit megnyerhettünk volna azt nem nyertük meg, hiszen így nem sikerült kitörő örömmel érkeznünk az NBI-es meccsbe. Amikor elkeztük azt játszani, amire képesek vagyunk, akkor jól ment minden. Az a véleményem , hogy annak érdekében, hogy előrébb lépjünk a játékosok fejében annak a gondolatnak kellene megszületnie, hogy képesek megnyerni egy-egy szettet és találkozót egyaránt. Ez igaz a juniorra és a felnőttre is. Én hiszen a fiúkban, de olyan hibákat vétünk, amiket edzésen nem. Sajnálom mindezt, de még van lehetőség a javításra.

DSE Röplabda Akadémia: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Makó József Gábor, Vadász Krisztián, Kisházi Valentin, Gőczi Dániel, Peredi Zoltán, Herceg Kristóf, Papp Tamás Kristóf, Kuti Márk László (libero). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző: Engyel László

Vissza