Két vereséggel tértek haza U13-as lányaink
2024. február. 24. 19:02
A DSE Röplabda Akadémia U13-as lánycsapata Szegeden lépett pályára a MÁV Előre és a Szeged csapatai ellen.
Eredmények:
SZRSE Narancs – DSE Röplabda Akadémia 3:0
MÁV Előre – DSE Röplabda Akadémia 3:0
Virág Mária vezetőedző: Ellenfeleink kiegyensúlyozott, folyamatos jó játékot mutattak, ezzel szemben lányaink hullámzó teljesítményt nyújtottak. Vannak olyan játék szituációk, amikor elbizonytalanodunk. Ezt súlyosbította a pályán szerzett két bokasérülésünk is. Az edzéseken gyakorolt technikai és taktikai elemek emiatt kevésbé érvényesültek a mérkőzéseken. A jól helyezett, viszonylag erős nyitásainkat, ütéseinket – melyek tavaly a III. osztályban sikereket hoztak – többnyire sikeresen hárította mindkét ellenfelünk, melyet a lányaink nehezen dolgoztak fel. A visszaköszönő hibáinkat néha tudtuk javítani. Több nyitást rontottunk, mezőnyvédekezésünk is javításra szorul. Pozitívan értékelem, hogy a második mérkőzésen kicsit javult a játékunk, emiatt a harmadik szettben két, három ponttal is vezettünk, de a rutinosabb MÁV Előre visszavette a vezetést, így 25-22-re vesztettünk. Nem csüggedünk, megyünk tovább, még nagyobb intenzitással végezzük az edzésmunkát, mely remélem előbb, utóbb megtérül.
A DSE Röplabda Akadémia csapata: Pék Léna Nóra, Győri Nóra, Berkes Emma, Böröczki Borcsa, László Luca, Matkó Anna, Galambos Szonja, Sztehovszki Panna Bettina, Mürkl Petra, Sörös Hanna Jázmin, Kifuth Anna Bianka. Vezetőedző: Virág Mária
Vissza