news-hero
Utánpótlás

Kicsit előrébb léptek

Veretlenül, három győzelemmel zárta a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulóját a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány együttese.

A Dózsa iskola tornatermében látta vendégül a MÁV Előre Fehér, a Dág KSE és a KSE U13 sárga csapatait a DSE Röplabda U13-as leány együttese a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában. Virág Mária tanítványai remekül álltak bele a tornába, a nyitómeccsen 2-1-re legyőzték a második MÁV Előrét, majd hasonló arányban diadalmaskodtak a Dág ellen is. A nap utolsó meccsét a KSE U13-as gárdája ellen játszották fiataljaink, akik ezúttal sem hibáztak, s 3-0-s sikerrel erősítették meg első helyüket a harmadosztály közép “F” középszakaszának tabelláján.

Virág Mária: – Kicsit félve tekintettem a bajnoki forduló elé, mert a csapatból többen is, egész héten betegek voltak, de eljöttek, és derekasan helyt állva a pályán, jó játékukkal, támogatták társaikat. Kicsit előrébb léptünk, fejlődtünk a két héttel ezelőtti mérkőzések óta. Nyitásaink, ütéseink, ejtéseink pontosabbak voltak, ezeket edzésen is sokat gyakoroltuk. Javult a védekezésünk is, tudatosabban játszottunk, támadásban jobban kihasználtuk az ellenfél által lefedetlen területeket. A csapatösszhang most is kiváló volt, ezúttal a második soros játékosoknak is sikerült szettet nyerni, így az utolsó mérkőzést 3-0-ra húztuk be. A Közép “F” középszakaszt 12 ponttal, az 1. helyen zártuk, amiért csak dicséret illeti a lányokat. A lelkes szülői támogatást, helyszíni drukkolást nagyon köszönjük!

Eredmények
DSE – MÁV Előre fehér 2-1 (16, -18, 12)
DSE – Dág KSE 2-1 (3, -11, 11)
DSE – KSE U13 sárga 3-0 (14, 16, 12)

DSE Röplabda Akadémia: Ludik Emma, Deimel Nóra, László Luca, Rabi Nárcisz Orsolya, Győri Regina Kinga, Böröczki Borcsa, Galambos Szonja, Gyuris Dóra, Szüsz Maja, Csikós Hajnalka, Miklán Anna, Boros Dorka. Vezetőedző: Virág Mária.

Vissza