news-hero
Felnőtt

Lépéselőnyben vagyunk!

A helyosztó első mérkőzésén izgalmas csatában nyert a DKSE a Kistext otthonában a valamelyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.

A Kistext otthonában lépett pályára ma este a DKSE röplabda csapata az Extraliga 7-8. helyért tartó párharcában. A valamely csapat harmadik sikeréig tartó sorozat első mérkőzésének első szettjének első érdekessége az volt, ahogyan a mieink kezdője állt össze, hiszen ebben a felállásban az idén nem játszottunk. Az első nyitás után azonban azonnal cseréltünk, Hatvany Zsolt állt be, vagyis visszaálltunk a szokásos rendbe. A meccs eleje kiegyenlített volt, hiszen felváltva estek a pontok (7:7). Az első fordulat ekkor következett, hiszen sikerült ellépnünk négy ponttal (7:11). A folytatásban a mieink akarata érvényesült (8:13), amely hazai időkérést eredményezett. Volt egy pillanat, amikor hét pont volt az előnyünk (8:15), de itt megragadtunk kissé (12:16), viszont még időben sikerült ritmust váltanunk (12:18). A hatpontos különbséget tartottuk (15:21), amely sajnos vészesen fogyni kezdett (18:21). Tomanóczy Tibor mindkét idejét kikérte (21:23), melyet követően rendeztük sorainkat, és megnyertük az első felvonást (22:25).

A térfélcsere után a csapatok mintha lemásolták volna az első szett elejét (7:7), de csak eddig, hiszen a folytatásban felváltva estek a pontok (11:12). Egy-két ponttal mindig mi vezettünk (13:14), igazi előnyt azonban nem sikerült szereznünk. A végjáték ettől vált izgalmassá, féként, hogy Kalmár Ákosék 19:17-nél fordítottak. Fiaink mindent megtettek azért, hogy visszaverjék a hazaiak támadását, ez azonban nem sikerült (23:20), így egyenlített a Kistext (25:21).

A harmadik szett elején nem lehetett mondani, hogy a nyitások előnyt jelentettek volna, hiszen azokat folyamatosan elvették egymástól a felek (8:8). Két pontnál többel nem tudtunk ellépni (8:10), ráadásul ezt gyorsan ledolgozta a Kistext (10:10). A pontváltás egészen a 14. pontig tartott (14:14), majd ismét kettőt tettünk közé (14:16). A hazai időkérést követően előnyünk nem csökkent, hanem pont fordítva, megduplázódott (17:21). Ez újabb erőt adott csapatunknak, akik behúzták ezt a szettet (18:25).

Várható volt, hogy a negyedik szettben mindenki a maximumot akarta kihozni magából, ami abból is látszott, hogy bekeményített a Kistext (6:3). Ez a három pont közte is maradt (11:8), amely sehogyan sem akart csökkenni (13:10). De pont eddig a pontig, hiszen ekkor három remek akcióval egyenlítettünk (13:13). Az idegölő pontváltások előre jelezték az izgalmas végjátékot (19:19), melyben lépéselőnybe kerültünk (19:22). Ettől kezdve kellett igazából az összeszedettség ahhoz, hogy be tudjuk fejezni a szettet, ezzel együtt a meccset is, mely végül sikerült (22:25)!

Ezzel a győzelemmel lépéselőnybe kerültünk a valamely csapat harmadik sikeréig tartó összecsapásban. Folytatás szombaton 19 órakor hazai pályán!

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Örülök a győzelemnek! Az elején sikerült felvennünk a játék ritmusát, majd a második szett után újra magunkra találtunk. Bízom benne, hogy ez a ritmus és teljesítmény megmarad a további mérkőzésekre is. Az biztos, hogy ez a mai győzelem nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetünk, mivel a Kistextben több rutinos játékos is van. Nem lesznek könnyűek a további mérkőzéseink, melyeken minimum olyan teljesítményt kell nyújtanunk, mint a Kecskemét ellen, vagy a mai találkozón.

 

Kistext-Party.CO – DKSE 1:3 (22:25, 25:21, 18:25, 22:25)

Vezették: Soltész Róbert László és Ujházi Mónika, vonalbírók Dobos Viktor és Oláh Balázs

Kistext-Party.CO: Kalmár Ákos, Makarov Ilia, Szabó Márton Károly, De Barrios Rafael, Óhidi Richárd, Reffatti Da Costa Willian, Lassú Ádám (liberó). Cserék: Török Roland, Gönczi Imre, Kocsondi Dávid Csaba, Vezetőedző: Bunda Olivér

 DKSE: Farkas László, Tóth Kristóf, Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Juhász Barnabás, Gutierrez Dufour Mauricio, Hatvany Zsolt, Tajti Olivér, Winter László Zétény. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

 

 

 

A helyosztó menetrendje:

Április 27. szerda

18:30 Kistext-Party.CO – DKSE 1:3

Helyszín: Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont Centerpálya Budapest

 

Április 30. szombat

19.00 DKSE – Kistext-Party.CO

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

 

Május 3. kedd

18:30 Kistext-Party.CO – DKSE

Helyszín: Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont Centerpálya Budapest

 

Május 6. péntek (amennyiben szükséges)

19:00 DKSE – Kistext-Party.CO

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

 

Május 9. hétfő (amennyiben szükséges)

18:30 Kistext-Party.CO – DKSE

Helyszín: Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont Centerpálya Budapest

 

Vissza