news-hero
Felnőtt

Létfontosságú mérkőzést játszik a Dunaferr

A férfi röplabda NBI alsóházában a kiesés elleni küzdő Dunaferr ezúttal Szolnokon biztosíthatná be a bennmaradását a legjobbak között.

Talán a szezon legfontosabb mérkőzésére készül a Dunaferr SE férfi NBI-es csapata, mely a Szolnok otthonában lép pályára csütörtökön 19.00 órakor. A meccs tétje mindkét fél számára az, hogy kettejük párharcából melyik gárda jön ki győztesen, hiszen az vagy bebiztosítja bennmaradását az első osztályban, vagy küzdhet tovább a bennmaradásért. Mivel a párbaj valamelyik csapat két győzelméig tart, így a Dunaferr azzal, hogy hazai pályán 3-1-re legyőzte ellenfelét ugyan lépéselőnyben van, de ezzel most nem szabad foglalkoznia. Amennyiben ugyanis a fiatalok elhiszik, hogy már minden rendben, és a következő egy győzelmet már zsebben gondolják, akkor nagy baj lehet. A Szolnok ugyanis, csakúgy, mint a mieink, hatalmas csalódásnak tekintené az első osztályból történő kiesést, hiszen erre a történelemben egyik oldalon sem volt példa. Vagyis hatalmas erőkkel állnak majd bele Gulyás Ferenc tanítványai is a meccsbe. Várhatóan már az első labdamenettől kezdődően megpróbálják irányítani a találkozót, hogy el tudják hitetni fiataljainkkal, hogy ezen a találkozón semmi esélyük nem lehet. De emlékezve az első összecsapásra, akkor szintén erre törekedtek, mely csak egy szettben volt számukra eredményes, mivel a mieink vesztes állásból nagyon összeszedték magukat, fordítani tudtak, és végül megnyerték a meccset (3-1). Ahhoz tehát, hogy a Dunaferr sikeres tudjon lenni mindenképpen az kell, hogy betartsák az edzői utasításokat, fegyelmezetten, igazi csapatként játszanak, és hallgassanak a pályán belül csapatkapitányukra, Hatvany Zsoltra. Amennyiben, de erre gondolni sem szabad, kiegyenlítené a párharcot a Szolnok, akkor harmadik mérkőzésre kerülne sor, melyet vasárnap rendeznének Dunaújvárosban.

 

A párosítás menetrendje:

  1. április 11. csütörtök 19.00 Szolnoki Röplabda Klub – Dunaferr SE

Amennyiben szükséges:

  1. április 14. vasárnap 16.30 Dunaferr SE – Szolnoki Röplabda Klub
Vissza