Liszi Ferenc Emléktorna!
2021. szeptember. 15. 09:09
A DSE Röplabda Akadémia szervezésében 2020. 09. 25.én (szombaton), a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában kerül megrendezésre a Liszi Ferenc Emléktorna.
A szeptember 25-én megrendezett tornán emlékeznek meg a kiváló testnevelőről, edzőről.
Az U13-as Fiú mini korosztály hat kiváló csapata érkezik a rangos emléktornára:
Szolnoki Sportiskola, Lőrinc 2000 SE, Kaposvár, MÁV Előre RA, Kecskeméti Sportiskola, DSE Röplabda Akadémia.
A fiatalok ezzel állítanak méltó emléket a kiváló edző és pedagógus szakembernek. Dolmán Viktor edző elmondta, fontos, hogy a fiatal sportolók is megismerjék a klub múltját és a tradícióit is, továbbá fontosnak tartja a méltó megemlékezést az olyan kiváló szakemberekről, mint Liszi Ferenc.
A torna névadójáról: Liszi Ferenc 1943. január 18-án született Abán, majd 1961-ben kötözött Dunaújvárosba. 1962-ben lett igazolt röplabdázó, ezt követően 15 esztendőn át segítette a Dunaújvárosi Kohász csapatát. Még aktív játékosként vált edzővé, ettől kezdődően szinte minden korosztály mellett megfordult. Számtalan tehetséget nevelt, akik közül többen a korosztályos válogatottakat erősítették, majd később az NB I-ben is megállták a helyüket. Később az NB I-es férficsapat edzője lett, miközben a legfontosabbnak tartott feladatát, az utánpótlás nevelését nem adta fel, így a juniorokkal is foglalkozott.
1993-ban döntött úgy, hogy kizárólag a fiatalokkal fog foglalkozni. A Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium testnevelő tanára lett. 1996-tól röplabda csapatot szervezett. Ekkor indult el az a páratlan sikersorozat, mely a mai napig tart. Diákcsapataiban megfordult szinte az egész jelenlegi felnőtt válogatott, de a többi korosztály nagy része is az ő keze alatt csiszolódott. Nemcsak edzőjük, hanem apjuk helyett apjuk is volt ezeknek a fiataloknak. Közülük többen már nemzetközi karriert is befutottak Németországban, vagy Olaszországban, köztük Grózer György, Németh Szabolcs, Baróti Árpád, és Tóth Gábor. Szinte hihetetlen, de ez alatt a 18 év alatt 26 diákolimpiai elsőséget szerzett a különböző korosztályokban, emellett számtalan ezüst és bronzérmet, valamint nemzetközi fűződik nevéhez, ezzel öregbítve iskolája, szeretett sportága és Dunaújváros hírnevét. Edzőként és pedagógusként egyaránt nagy tisztelet övezte mind a tanítványok, mind a kollégák részéről.
A Liszi Ferenc emléktorna menetrendje:
A csoport:
9:30 DSE Röplabda Akadémia – Fehérvár Máv Előre SE
10:30 Lőrinc 2000 Se – Fehévár Máv Előre SE
11:30 DSE Röplabda Akadémia – Lőrinc 2000 Se
B csoport:
9:30 Kecskemét Sport Iskola – Kaposvár
10:30 Szolnoki Sportiskola – Kaposvár
11:30 Kecskeméti Sportiskola – Szolnoki Sportiskola
Keresztjáték:
1-es pálya 2-es pálya
12:30 K1: A2 – B3 K2: B2 – A3
13:30 K3: A1 – K2 Győztese K4: B1 – K1 Győztese
14:30 5. hely: K1 vesztese – K2 vesztese 3. hely: K3 vesztese – K4 vesztese
15:30 Döntő: 3 Győztese – K4 Győztese
16:30 Eredményhirdetés
Vissza