news-hero
Felnőtt

Ma férfiakként küzdöttünk!

A papíron is és a valóságban is erősebb Dág együttese három szettben győzte le a mai napon jól küzdő csapatunkat.

A Szeged elleni hazai derbi után a DSKE ismét hazai pályán játszott. Ezúttal a bajnokságban jól szereplő, a középmezőnyhöz tartozó Dág látogatott Dunaújvárosba.

Alaposan bekezdett a Dág, remek nyitásaiknak és sáncmunkájuknak köszönhetően gyorsan hat pontot tettek közé (2-8). Hiába jött a hazai időkérés, a vendégeket ez nem zavarta meg, akik szinte ellenállás nélkül szerezték pontjaikat (3-12). Bár menet közben szereztünk szép pontokat, a nagy távolságot ledolgozni még a cserék ellenére sem tudtuk (9-17). A végjáték Makó József remek megmozdulásairól és a nagyszerű hosszú labdamenetekről marad emlékezetes, de ennek ellenére a végén a Dág örült (25-17).

Fordulás után a szebbik arcunkat mutattuk. Igazi csapatként küzdöttünk (3-3), és próbáltuk tartani a lépést a Dággal. Sow Ábrahám nyitásai után azonban lépéselőnybe kerültek a vendégek (3-8), akik ezt az előnyüket magabiztosan tartották meg (7-12). A hátrányunk a szett közepére sem csökkent (10-16) annak ellenére, hogy ma tényleg szívvel, lélekkel küzdöttünk (14-19). A folytatásban azonban nagyon megindultunk (18-20), a végét azonban nem bírtuk (19-25).

A harmadik felvonásban a vendégeknél beállt Flachner Dániel szórta a pontokat (2-5), de mi Farkas László pontjának jobban örültünk (3-6). A folytatásban felváltva estek a pontok, és mindent megtettünk a felzárkózás érdekében (9-12). Ennél az állásnál azonban bennragadtunk, amit azonnal kihasznált a Dág (9-16). A szett végjátékában a vendégek vezetőedzője minden játékosának lehetőséget adott, de ekkorra a jelentős előny birtokában ezt megtehette (13-22). A meccset végül Pongó Zalán pontja zárta le, melynek a végén a Dág joggal örülhetett (14-25).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Küzdöttünk, küzdöttünk, de csakúgy, mint az utánpótlás meccseken, a szett végén nem tudtunk pontokat hozni. A harmadik szettben óriási volt a különbség, de ne a játékvezető fújjon be pontokat. A pontszerzést hagyják meg a játékosoknak. Összességében küzdöttünk, de még a mainál is sokkal több van bennünk. Ügyesek voltak a fiúk, de még dolgoznunk kell, és elhinnünk, hogy egy Dág szintű csapat ellen tudunk szettet nyerni. Amit viszont nem szabad, hogy bárki elhúzzon a szettek elején nyolc, tíz ponttal.

DKSE – Dág KSE 0-3 (17-25, 19-25, 14-25)

Vezették: Takács Ádám és Bibók Ferenc

DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Makó József Gábor, Kisházi Valentin, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk László (libero). Cserék: Cserép Tamás, Vadász Krisztián, Peredi Zoltán, Papp Tamás Kristóf. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Dág KSE: Kókai Róbert, Krupánszki Olivér, Kun Benedek László, Szabó Bence, Sow Ábrahám Péter, Csordás Attila, Farkas Róbert Zsolt (libero),. Cserék: Molnár Tamás, Bandi Olivér Bertalan, Nagy Péter Márk, Flachner Dániel, Pongó Zalán, Farkas Balázs András, Czibula Bence (libero),. Vezetőedző: Buzás Miklós Dániel

Vissza