Második helyen zárt a DSE U17 2-es csapat
2019. január. 26. 19:01
A DSE Röplabda Akadémia U17 2-es csapata egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört.
Dágon szerepelt az U17-es országos bajnokság újabb csoportkörében a DSE Röplabda Akadémia U17-es 2-es csapata, akiket ezúttal Kovács Zsolt irányított. A mieinknek a Csepel, majd a házigazda Dág ellen kellett megküzdeniük. Elsőként a Csepel ellen léptek, illetve léptek volna pályára a mieink, de az ellenfél, sajnos már nem először, most sem tudott teljes csapattal kiállni. A szabályoknak megfelelően így a DSE-nek 3-0-al írták jóvá a találkozót. A második meccsen a hazaiak ellen játszottak fiataljaink.
A Fejér Megye Jó tanulója, Jó Sportolója címet megérdemelt Szilágyi Andrással felálló DSE a második, majd a harmadik szettben tudta megnehezíteni a hazaiak dolgát, de sajnos így is vereség lett a vége (0-3). A fiúk így a csoport második helyén végeztek.
Kovács Zsolt vezetőedző: Az első játszmában sajnos nagyon megilletődötten és álmosan kezdtünk, emiatt nem tudtunk túl nagy ellenállást mutatni. A második játszmára viszont odaért a csapat és sikerült is jól játszanunk, de sajnos ez sem volt elég a játszma szerzéshez. A harmadik szettben az elején elhúzott az ellenfél, így végig rohantunk az eredmény után. Összességében nem produkáltunk rossz játékot, de van még hova fejlődnünk.
DSE Röplabda Akadémia – 2: Szilágyi András, Bekker Kristóf Attila, Tóth Bence, Matyiák Zsolt, Tasnádi Kristóf, Juhász Barnabás, Béres Mátyás, Lombos Gábor, Hoppál Bence, Simon Richard. Vezetőedző: Kovács Zsolt
Eredmények:
DSE Röplabda Akadémia – 2 – CSEPELI RC SE 3-0 (25-0, 25-0, 25-0)
DÁG KSE – DSE Röplabda Akadémia – 2 3-0 (25-7, 26-24, 25-18)
Vissza