news-hero
Utánpótlás

Második helyen zártak az U13-asok

A DSE Röplabda Akadémia U13-as 2-es csapata szervezésében zajlott a mini bajnokság újabb fordulója a Dózsa György Általános Iskolában.

Vasárnap hazai pályán, hazai rendezésű fordulóban, a Dózsa György Általános Iskola tornatermében lépett pályára a DSE Röplabda Akadémia U13/2-es csapata. A Mikulás kupának elnevezett tornán a mieinken kívül a PTE-PEAC, a Pénzügyőr SE –B, a Hercules SE valamint a Tomajmonostora harcoltak a győzelem megszerzésének érdekében. A DSE az első mérkőzésen a Pécs csapata ellen lépett pályára, mely összecsapás nagy izgalmakat, szoros szetteket hozott, végül szerencsére hazai örömmel (2-1).

A következő ellenfél a Tomajmonostora volt, melyen ellenállhatatlanul játszottak Dolmán Viktor tanítványai, akik sima 3:0-ás győzelmet arattak.  A harmadik ellenfél a Pénzügyőr volt, de ez most nagy falatnak bizonyult. Bár fiataljaink két szoros szettet produkáltak, ennek ellenére 3:0-ás vereséget szenvedtek. A befejező meccset a Herkules SE csapata ellen vívták Lampert Ádámék, ahol sima 3:0-ás győzelmet arattak, így a nap végén átvették a megérdemelt ezüstérmet.

Dolmán Viktor: A mai teljesítményük alapján nagyon büszke vagyok a srácokra! Szinte minden tanácsomat megfogadták. Egy pici hiányérzetem van a bátorság terén, de ezen a jövőben dolgozni fogunk.

 

Eredmények:

DSE Röplabda Akadémia – 2 – PTE-PEAC  2-1

Tomajmonostora – DSE Röplabda Akadémia – 2 0-3

DSE Röplabda Akadémia – 2 – Pénzügyőr SE – B 0-3

Hercules SE. Budapest – DSE Röplabda Akadémia – 2 0-3

A csapat tagjai: Csepcsényi Máté, Rafai Kevin István, Szuromi Donát Erik, Farkas Áron, Gabella Csaba, Sebestyén Erik, Sebestyén Patrik, Lampert Ádám. Edző: Dolmán Viktor

Vissza