Még mindig van esély!
2021. február. 16. 07:02
A DKSE Extraligában szereplő röplabda csapata szerdán 19 órakor sorsdöntő mérkőzésen Kecskeméten lép pályára.
Tudjuk, hogy mi a célja a DKSE férfi röplabda csapatának. Bejutni a felsőházba, vagyis az Extraliga első négy együttese közé. Ezért azonban most már nem elég csak a maximumot nyújtani, ennél több kell. Ennek oka a szombaton, a DEAC ellen elveszített hazai mérkőzés, mely sokkolóan hatott az újvárosiakra.
Veszve azonban nincs minden, hiszen Mészáros Dömötöréknek még három mérkőzésük van vissza az alapszakaszból. Azokat azonban idegenben kell megvívniuk úgy, hogy azokon – a matematika miatt is – kötelező begyűjteni a három pontot. Az első győzelmet a szerdán 19 órakor kezdődő Kecskemét elleni mérkőzésen kellene megszerezni, amely akár visszavágója is lehet a Dunaújvárosban lejátszott, 2:3 arányban elvesztett összecsapásnak.
Ezt követi a Kazincbarcika elleni szintén kiemelten fontos összecsapás február 21-én, melynek csak akkor lesz tétje, ha a KRC elleni derbit a DKSE nyeri. Azt pedig tudjuk, hogy a Vegyész is ott akar lenni a négy között, melyet azzal is bizonyított, hogy a legutóbbi játéknapon a FINO Kaposvár győzelmi szériáját vették el azzal, hogy simán, 3:0 arányban verték a somogyiakat, Ezzel ráadásul pont a DKSE-t előzték meg három ponttal.
A matematikából az is látszik, hogy az utolsó körben lejátszandó, február 28-i, Kaposvár elleni meccsnek csak akkor lesz a DKSE számára tétje, ha a KRC és a VRCK ellen sikerül győzni. Addig azonban, amíg az előbb említett három csapat vért izzadva küzd a felsőházba kerülésért, a Kaposvár szinte, míg a MAFC és a Pénzügyőr a kiváló alapszakaszban elért teljesítményének köszönhetően már a karosszékben hatra dőlve nézheti a csatározásokat, hiszen őket már nem lehet behozni.
A további menetrend a következő:
- február 17. szerda
19:00 KECSKEMÉTI RC – DKSE
- február 19. péntek
19:00 FINO Kaposvár – MAFC-BME
- február 21. vasárnap
17:30 VRCK – DKSE
- február 25. csütörtök
17:30 VRCK – KECSKEMÉTI RC
20:00 FINO Kaposvár – LV Sport Pénzügyőr SE
- február 28. vasárnap
16:00 FINO Kaposvár – DKSE
18:00 KECSKEMÉTI RC – DEAC SNK KFT
Vissza