news-hero
Felnőtt

Megkezdődik a röplabda nagyüzem!

Pénteken délután megkezdi szereplését a 2019-2020-as bajnoki szezonban a Dunaferr SE NBI-es csapata, amely ezúttal a Rácalmási Sportcsarnokban vendégeskedik.

Pénteken délután 5 órakor megkezdődik az idei NBI-es szezon férfi röplabdázóink számára. Az idei kiírásban is, a tavalyival megegyező módon két csoportot alakítottak ki az alapszakaszra, melyek közül a mieink a „B” jelűbe kerültek a Debrecen, a FINO Kaposvár, a Magyar Utánpótlás Válogatott, a MÁV-Előre, a Pénzügyőr és a Szolnoki Röplabda Klub mellé. Ebből a hetesből kerül majd ki az a három gárda, amely az Extra ligában, míg a 4-7. helyezettek az NBI újabb szakaszában folytatják. Tomanóczy Tibor vezetőedzőt a felkészülésről és a rajtról kérdeztük:

– A felkészülés a meghatározott, tudatos terv szerint haladt, mely időszakban a fiúk nagyszerű, igen kemény fizikai munkát végeztek el. Bízom abban, hogy ez jó hatással lesz a teljes bajnoki szezonra és azoknál a kiélezett meccseknél, amikor szoros végjátékban kell elővenni az erőtartalékokat. Biztosan sokan emlékeznek arra, hogy tavaly több mérkőzést vesztettünk el úgy, hogy mi vezettünk 2-0-ra, ahonnan az ellenfelünk megfordította, és 2-3 arányban megnyerte a meccset. Mostanra azonban erőben és fejben is erősödtünk, vagyis abban bízom, hogy az idei kiírásban, ezekben a helyzetekben mi jövünk ki győztesként.

Mint minden évben most is vannak olyan játékosok, akiket be kell tudni építeni a csapatba, de nagyszerű az, hogy három felnőtt játékosunk van a keretben.

Hatvany Zsolt, Gebhardt Áron és Mészáros Dömötör gerincet és tartást adnak a csapatnak. Rájuk fiataljaink felnéznek nem csak a múltjuk miatt, hanem azért is, mert példamutatóan dolgoztak a felkészülés során. Nagyon jó átérezni azt, hogy felnőttjeink minden erejükkel azon vannak, hogy a csapat fejlődjön és minden szinten előrébb lépjen. Több felkészülési tornán vettünk részt, melyek során tudtuk, hogy melyiken milyen erőállapotban leszünk, hiszen ez is a tudatos tervezés része volt, melyeket a kondicionális edzéseket vezető edzővel pontosan egyeztetettünk. Amikor egy-egy meccsen kilazultak a fiúk akkor jöttek a győzelmek, és néhol jó játékkal tudtunk előrukkolni.

Nagyon pozitív, hogy két fiatal játékosunk, Balázs Bálint és Majoros Balázs annyit fejlődött, hogy számíthatok rájuk a felnőtt csapatban. Nagy kihívás elé néznek azok a játékosaink, akik az idén érettségiznek, de nagyon bízom bennünk és a játékukban egyaránt, hiszen ők az elmúlt év tapasztalataival felvértezve vágnak neki a bajnokságnak. A felkészülés végeztével a játékosok kaptak egy szabad hétvégét, melyet követően az a feladat vár ránk, hogy lelkileg úgy fel tudjuk tölteni őket, hogy a bajnoki rajt, majd a szezon folytatása is pozitív élményt, sok győzelmet hozzon számukra.

Vissza