news-hero
Felnőtt

Megküzdöttünk a győzelemért

A meccs elején már két szettes előnyben is voltunk, a végén azonban nagyot kellett hajrázni a győzelemért.

Hazai mérkőzéssel folytatódott röplabdázóink számára az NBI-es bajnokság középszakaszamégpedig az ellen a Dág ellen, az idei három meccsből hármat (3-2, 3-0, 3-1) nyert meg. Ahhoz, hogy végre mi jöjjünk ki győztesen a csatából ma minden újvárosinak tudása legjavára volt szüksége. Ami azonban mindkét félnél szembetűnő volt, az a sok hiányzó, így mindkét szakvezetőnek alaposan fel kellett forgatnia alapcsapatát.

Az eleje mindkét oldalnak kissé döcögősre sikerült, hiszen voltak rossz befejezések és gyenge nyitások egyaránt (6-6). Ebből a vendégek jöttek ki jobban, akik három pontos előnyre tettek szert (7-10). Ezt sehogyan sem tudtuk ledolgozni, bár volt, amikor csak egy pont volt már a különbség, de Flachner nyitásai után mindig elléptek a dágiak (13-17). Ekkor azonban hatalmas fordulat következett, amiben nagy szerepe volt Göczi Dánielnek, aki több pontot szerzett egymás után (19-18), így az előny nálunk volt. A szett végét Juhász Barnabás nyitásai zárták, aki végül egy ásszal hozta a játék végét (25-19).

A második szettre Tomanóczy Tibor több helyen cserélt, így a legfiatalabbak voltak pályán, akik jól kezdtek (3-1), és a folytatás is rendben volt (7-3). A fiúk jó ritmusban játszottak, és tartották előnyüket egészen a tízedik pontunkig (10-6), majd ezt követően egy kicsit közelebb zárkózott a Dág (13-12). A vezetést azonban sikerült megtartanunk, sőt, a hajrára ismét biztos előnyre tettünk szert (20-17). Ez azonban kezdett elfogyni (20-19), ami hazai időkérést eredményezett. Ez jókor jött, hiszen sikerült rendezni a gondolatokat, és hoznunk a szett (25-21).

A 2-0-s vezetésünk tudatában a harmadik felvonástól azt vártuk, hogy mi irányítjuk a játékot. Tomanóczy Tibor megint cserélt, így már mindenki játéklehetőséghez jutott, amivel az elején nem tudtak élni a mieink (4-6). A meccs folytatása sem a miénk volt, hiszen öt pontos hátrányba kerültünk (6-11), ami ráadásul nem csökkent, hanem nőtt (10-16). Innen nem volt visszaút, és szépített a Dág (14-25).

A negyedik szett nagy kérdése az volt, hogy a mieink melyik arcukat fogják mutatni. Az eleje kissé idegesre sikeredett, ami a meccs állásában is meglátszott (4-5). A következő labdákból sem tudtunk pontokat szerezni, így gyorsan jött az első időkérésünk (6-9). Majd a második is nemsokára, hiszen a hátrányunk egyre nőtt, és már öt pontosra duzzadt (8-13). Az első két szett tükrében érthetetlen volt a visszaesésünk (12-20), ráadásul semmi sem úgy sikerült, ahogyan azt szerettük volna (13-22). Ez pedig a Dág egyenlítéséhez vezetett (14-25).

A döntő szettben felváltva vezetettek a csapatok (5-5), de a térfélcserekor az előny, még ha minimális is, nálunk volt (8-7). A hajrára összekaptuk magunkat, és hoztuk a szett, ezzel együtt a meccset is (15-12).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Mindenkinek szerettem volna játéklehetőséget adni, és örülök, hogy ez sikerült is. Folyamatosan rotáltam a játékosokat. A végén bebizonyította a csapat, hogy van tartása, hiszen megküzdöttünk a győzelemért.

DKSE – Dág KSE 3-2 (25-19, 25-21, 14-25, 14-25, 15-12)

Vezették: Bibók Ferenc és Nagy Zsombor

DKSE: Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Farkas László, Gőczi Dániel, Juhász Barnabás, Kuti Márk (liberó). Cserék: Tóth Kristóf, Vida Péter Tamás, Pintér Barnabás, Winter László Zétény, Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző: Engyel László

Dág KSE: Benkő Balázs Bálint, Majer Zsolt Ferenc, Nagy Péter, Krupánszki Olivér, Flachner Kornél, Oláh Botond, Farkas Róbert (liberó). Cserék: Czibula Bence, Balázs Bence. Vezetőedző: Zirigh Balázs, másodedző: Molnár János

 

Vissza