Megvan a három pont
2022. november. 06. 19:11
Az elvesztett első szettet követően rendeztük sorainkat, és hoztuk a kötelező hazai győzelmet.
Érzelem dús mérkőzés elé néztünk, hiszen ennek a találkozónak az elején búcsúztattuk csapatkapitányunkat, Hatvany Zsoltot, aki befejezte aktív pályafutását.
A Szolnok elleni presztízsmérkőzés esélyei a DKSE mellett szóltak, hiszen mi 11 ponttal a tabella negyedik, míg a Szolnok három ponttal a tabella hatodik helyén állt. Az azonban intő jel volt, hogy a vendégek az egyetlen győzelmüket pont a legutóbbi fordulóban szerezték meg, így javuló formát mutatva érkeztek Dunaújvárosba.
Rengeteg nyitáshibával indult meccs, így nem csoda, hogy felváltva estek a pontok (7:7). A folytatás is hasonló volt (12:12), de ekkor már láthattunk szebb labdameneteket is. Meglepetésre a Szolnok jött ki jobban ebből az időszakból, és meg is léptek hárommal (14:17). A folytatásban is vendégeknek ment jobban (15:20). A végére úgy tűnt, hogy feltámadhatunk, de a fordítás nem sikerült (22:25).
Fordulás után sem változott a játék képe, de legalább nálunk volt az előny (5:4). Ezt követően azonban feljavult a mieink játéka, ami már az eredményen is láthatóvá vált (10:5). Ekkor már mi irányítottuk a szettet. Sáncunk is feljavult, a befejezések is hozták a pontokat (14:7), de szokás szerint jött egy rossz hullám, így elkezdett felzárkózni a Szolnok (15:11). Ez a négy pont állandósult (19:15), ekkor azonban a 19-ről nem tudtunk elmozdulni (19:18). Izgalmas lett a végjáték, melyet csak sikerült behúznunk (25:21).
A harmadik szett eleje megint hullámzó játékot hozott, de a vezetést nem adtuk ki a kezünkből (9:7). Farkas László három remek megmozdulása három pontot hozott a konyhára (12:7), ami lendületbe hozta csapatunkat (17:9). A végjátékra jelentős előnnyel érkeztünk (21:13), melyet végül 25.18-ra nyertünk meg.
A negyedik felvonásban jól indultunk (5:1), majd megálltunk kissé, de szerencsére nagyobb baj nem lett belőle (9:5). Az ötödik pont után a Szolnok ragadt be (11:5), majd miután innen elforogtak, felváltva estek a pontok (13:8). Tomanóczy Tibor ekkor ismét lehetőséget adott több játékosának is, akik ezzel éltek is (16:10). A hullámvölgy sajnos nem maradt el (20:18), teljesen felzárkózott a Szolnok (23:22), de a vége a miénk lett (25:22).
Tomanóczy Tibor vezetőedző: Álmosan kezdtük az első szettet, melyben a Szolnok kevés, mi pedig sok hibával játszottunk. Ingyen pontokat adtunk ellenfelünknek, hálóba értünk, elütöttünk labdákat, saját játékunk nem pörgött úgy, ahogyan kellett volna. A folytatásban rendeztük sorainkat, precízebb, pontosabb lett a játékunk, mellyel sikerült dűlőre vinni a meccset. Örülök, hogy egy játékos kivétel – akinek sajnálatosan nem sikerült játékidőt adnom – szerencsére mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni.
DKSE – Szolnoki Röplabda Klub 3:1 (22:25, 25:21, 25:18, 25:22)
Vezették: Szabó Zsolt és Selega Balázs
DKSE: Tóth Kristóf, Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Quintana Hechavarria Rajdel, Winter László Zétény, Kuti Márk (liberó). Cserék: Farkas László, Gőczi Dániel, Vida Péter Tamás, Pintér Barnabás, Velychko Bohdan Szalai Kristóf, Béres Mátyás (liberó), Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
Szolnoki RK: Reiner Márk Máté, Acsai Bálint Dávid, Fenyvesi Dániel István, Biró Bence György, Guzmics Richárd, Oláh Róbert, Földes Dániel Zoltán (liberó). Cserék: Csombor Gergő Attila, Timár Mike, Dalkó György (liberó). Vezetőedző: Gulyás Ferenc,
Vissza