news-hero
Utánpótlás

Méltó megemlékezés Liszi Ferencről

A DSE Röplabda Akadémia – a hagyományoknak megfelelően – az idei évben ismét megrendezte a Liszi Ferenc emléktornát.

Az újvárosi minik igazán ki voltak éhezve a játékra és a sikerre egyaránt, hiszen március eleje óta nem volt tétmérkőzésük. Ehhez méltóan kezdték a tornát, ahol a MÁV Előre csapatával kezdték a napot. Csepcsényi Mátéék ellentmondást nem tűrően azonnal óriási előnyre tettek szert, majd azt magabiztosan tartották meg az etap végéig. A második sor sem volt kíméletesebb házigazda a megyeszékhelyiekkel. Igen hamar tetemes előnyre tettek szert az újvárosi legények. Ennek következtében Dolmán Viktor cserékhez folyamodott és pihentette kulcsjátékosait, ezzel is játéklehetőséget biztosítva az új embereknek. A végén pedig a DSE örülhetett a 2:0-ás győzelemnek.

Következett a későbbi tornagyőztes Kunhegyes elleni mérkőzés. Ezen a találkozón sok hiba volt, melynek oka, hogy fiaink túlságosan is tisztelték ellenfelüket. Sajnos 2:0-ás vereséget szenvedtek.

A keresztjátékban a Lőrincz 2000 SE következett. Miniseink megrázták magukat és nagyon sima, 2:0-ás győzelmet arattak a fővárosiak ellen. A DSE ezzel a legjobb négybe jutott, így következett a Kecskemét elleni, döntőbe jutást jelentő mérkőzés. A nap leggyönyörűbb röplabdát hozó összecsapása volt ez. A csapatok káprázatos megoldásokkal színesítették a játékot, fej-fej mellett haladtak. A végén apróságok döntötték el a meccset a Kecskemét javára.

Következett a Szolnok elleni bronzmérkőzés, ahol bizony elővették az igazi „vasöklöt” a fiaink és 2:0-ás győzelmet arattak, ezzel elhódítva a bronzérmet.

Dolmán Viktor edző/szervező: Először is köszönettel tartozom a résztvevő csapatoknak, akik eljöttek hozzánk megemlékezni Feri bácsiról. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen fél év kihagyás után egyből bronzéremmel kezdtünk. Innen csak előre vezet az utunk. Külön öröm a mai napban, hogy minden játékosnak tudtam játéklehetőséget adni. Számomra a Kecskemét elleni mérkőzés volt a legszebb, ott igazán csapatként dolgoztunk. Az országban az egyik, ha nem a legmagasabb gárda vagyunk, melyt az előnyünké kell kovácsolni. Most már az egész ország tudja, hogy Dunaújvárosban van egy nem akármilyen méretekkel és tudással megáldott mini csapat. Minden gyermekre külön-külön büszke vagyok, mindenki hozzátette a maga részét a sikerhez. Nem titkolt célunk az OMB döntőbe kerülés, ennek érdekében hétfőn újra labdát fogunk és dolgozunk tovább. Hajrá DSE mini!

A DSE Röplabda Akadémia csapatának tagjai: Csepcsényi Máté, Lampert Ádám, Tasnádi Viktor, Farkas Áron, Farkas Dávid, Téglás Péter, Budai Tamás, Gerháth Zalán Csaba, Telek Kevin, Boros Bálint, Kaiser Roland, Sárközi Dzsulió, Nagy Dominik.

Csapat legjobbja: Farkas Dávid

A Liszi Ferenc Emléktorna végeredménye:

  1. Kunhegyes
  2. Kecskemét
  3. DSE Röplabda Akadémia
  4. Szolnok
  5. MÁV Előre
  6. Lőrincz 2000 SE
Vissza