Miskolci öröm a hétközi fordulóban
2025. január. 15. 20:01
Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata az Extraliga szerda esti fordulójában.
Pár nappal a Dág elleni hazai vereség után újabb feladat várt a DKSE röplabda csapatára, mely Miskolcon folytatta az Extraliga alapszakaszának csatározásait szerdán este hét órától.
A nyitó felvonást oda-vissza játékkal kezdődött, felváltva szerezték pontjaikat a csapatok, de 5-4-es hazai vezetés után beragadtunk egy állásba, s Árva vezérletével pillanatok alatt meglógott öttel, majd hattal a házigazda (10-4). A folytatásban is pontosabbak voltak a vendéglátók, így 16-8-nál már második idejét kellett kikérnie Tomanóczy Tibornak, de ez sem segített fiataljainkon, mert a MEAFC tovább növelte előnyét, s 25-15-re elvitte az első játszmát.
A második elején megint beragadtunk egy kicsit, de jól küzdöttek röplabdázóink, s 8-3-ról is visszajöttek 11-10-re, s ekkor úgy tűnt, akár még szorossá is tehetik a szettet. A hazaiak azonban másként gondolták, Piwowarczyk sorozatban öt pontot szerzett a miskolciaknak, akik megint elléptek hét-nyolc egységgel, s mivel innen már nem is engedték ki kezükből a játékot, így ezt a játszmát is magabiztosan behúzva léptek el 2-0-ra (25-16).
Az újabb térfélcserét követően nyílt csatát láthattak a meccsre kilátogatók, s ugyan jobbára a hazaiaknál volt a vezetés, fiataljaink jól küzdöttek és egészen 18-17-ig ott loholtak ellenfelük nyomában. A hajrához közeledve azonban elég volt egy kisebb megingás, s újra meglógtak a vendéglátók, akik 22-17 után már rutinosan hozták a “kötelezőt”, s előnyükből négy pontot megőrizve, egy 25-21-re megnyert játszmával zárták le a találkozót.
MEAFC-Peka Bau – DKSE 3-0 (15, 16, 21)
DKSE: Béres, Cserép, Makó, Németh, Peredi, Horváth. Csere: Borgatti, Rostás, Lampert, Kuti (libero). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Vissza