news-hero
Felnőtt

Nagyot küzdöttek a fiatalok

A röplabda másodosztály Nyugati csoportjában a DSE Röplabda Akadémia fiataljai a rutinos csapattal rendelkező Szombathely otthonában szenvedtek kis különbségű vereséget.

A Bartal Gergely edző által irányított DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata arra készült, hogy meglepetést okozzon Szombathelyen, a rutinos játékosokból álló SZOESE ellen. Tudtuk, hogy ez nehéz lesz, de a mieink ennek érdekében mindent megtettek. Ez látszott már az első szettben is, melyet kiváló játékkal nyertek meg 25-20-ra. A folytatásban igen hosszú labdameneteket láttunk, amely megint csak dicséretes a fiataloktól, viszont a végjáték nem sikerült (20-25). A harmadik szett igen parádés volt, melynek csak a legvégén, „hosszabbítás” után dőlt el, hogy azt ki nyeri (25-27). Ekkor összesítésben 2-1-r vezettek a hazaiak, így a mieink akár össze is zuhanhattak volna a teher miatt, de nem így történt. Ambrus Bencéék alaposan összeszedték magukat, és parádés csapatjátékkal 25-20-ra nyerték a negyedik szettet. Következett tehát a záró felvonás, mely a lehető legkisebb különbséggel dőlt el a hazaiak javára (13-15), akik így összesítésben 3-2-re győztek. A megszerzett egy pontért azonban maximális dicséret illeti a fiatalokat.

Bartal Gergely: A héten a főhangsúly a regenerálódásról szólt, hiszen az elkövetkezendő két hétvégén korosztályos versenyeket rendeznek, és nekünk az a fontos, hogy ott jó eredményt érjünk el. A mai mérkőzésen bebizonyosodott, jól döntöttünk, hogy pihentetjük játékosainkat. Jól játszottak a srácok, a fiatalságunk, amely a kapkodásban mutatkozott meg pecsételte meg a sorsunkat. Sajnos Amdegha Ádám bokája megsérült az ötödik szett 11:13-as állásánál, ami még inkább megzavart minket. Alakulhatott volna másképp is az eredmény, de most már a következő hetekre koncentrálunk. Ádámnak mielőbbi felépülést kívánunk.

SZOESE – DSE Röplabda Akadémia NBII 3-2 (20-25, 25-20, 27-25, 20-25, 15-13)

Vezették: Selega Balázs, Sántosi Péter

SZOESE: Pék Marcell, Marsai Richárd, Konetsny Barnabás, Ujvári Tamás, Koller Domonkos, Horváth Gellért, Bodovics Árpád, Kudron Márk, Bodovics Árpád. Vezetőedző: Bodovics Árpád

DSE Röplabda Akadémia NBII: Amdegha Ádám, Ambrus Bence, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf András, Pukánszky Bálint, Dulcz Bende Levente, Quintz Tamás, Tamási Dávid Marcell, Juhász Barnabás. Vezetőedző: Bartal Gergely

Vissza