news-hero
Felnőtt

Nagyszerűen játszott, de vesztett a Dunaferr

Megizzasztotta a férfi röplabda NBI negyedik körében a Dunaferr SE a bajnoki címre pályázó FINO Kaposvár együttesét.

A bajnokságot két győzelemmel és egy vereséggel kezdő Dunaferr SE NBI-es röplabdázóira ma a szezon eddigi legnehezebb meccse várt, hiszen azt a FINO Kaposvárt fogadták, mely gárda az idei kiírásban is a bajnoki címre pályázik. Tomanóczy Tibor csapatának így már az is bravúrnak számított volna, ha meg tudta volna szorítani nagynevű, és nagy nevekből álló ellenfelét. A fiúk azonban erre készültek, és mindenképpen bizonyítani szerettek volna Wolochin Ruben együttese ellen. Bátran állt bele a meccsbe a Dunaferr (3-3), ekkor azonban egy-egy nyitás hiba elég volt ahhoz, hogy ellépjen a Kaposvár (5-8). Ekkor talán kissé megremegtek a kezek, így nagyon jókor jött a születésnapos Mészáros Dömötör pontja (7-10). A folytatásban becsúszott két bosszantó hiba (9-13), mely után időt is kért Tomanóczy Tibor. Ez hatott, hiszen a különbség nem nőtt (12-16), sőt, csökkent (15-17). Majoros Balázs pontja szenzációs volt (17-19), majd egy újabb hazai ponttal már csak egyre csökkent a hátrány (18-19). A végjátékra is maradtak izgalmak, bár ekkor a kaposvári rutin győzedelmeskedni látszott (19-22). Innen felzárkózott a Dunaferr (22-23), és csupán minimális különbséggel szenvedett vereséget (23-25), ami hatalmas tett volt! Fordulás után Mészáros nyitásai ellen nem volt ellenszer (4-0), de ugyanez volt elmondható Kalmárról is (6-5). Egy remek vendég sánc után lett egyenlő az állás (6-6), ahonnan viszont a Dunaferr tudott ellépni (8-6). A vezetést meg tudták őrizni egy vitatható nyitás belépés ellenére is (13-11), mely után Tomanóczy Bálint centerezésének örülhettünk (14-12). Ekkor azonban három pontot szerzett zsinórban a FINO, és átvette a vezetést (14-15). Fiaink nem adták fel, és ismét fordítottak (17-16), mely vendég időkérést eredményezett. A húszadik pontot Majoros Balázs vitte be (20-19), így érkeztünk a végjátékhoz. Ott felváltva estek a pontok (22-21), majd megint kiélezett lett a vége (24-24). Ekkor felcsillant a szett győzelem lehetősége is, de végül a rutinosabb fél győzedelmeskedett (24-26). A harmadik szett eleje ismét a miénk volt (3-1), innen azonban fordított a Kaposvár (4-5). Ennél az állásnál sajnos beragadtunk (4-7), mely időkérést eredményezett. Ez jól sikerült, hiszen megindultunk felfelé (8-11), de a különbség nem változott. A következő labdákat felváltva nyerték a felek (13-16), majd jött a hazai időkérés, hiszen meglépett a FINO néggyel (15-19). A végére most kinyílt az olló (16-22), és annak ellenére, hogy a Dunaferr mindent beleadott (21-24), végül a Kaposvár örülhetett (21-25).

Dunaferr SE – FINO Kaposvár 0-3 (23-25, 24-26, 21-25)

Vezették: Varga András és Adler László

Dunaferr SE: Tomanóczy B., Laczi, Quintz, Majoros, Iván G., Mészáros, Gebhardt (liberó). Cserék: Iván B., Balázs, Ambrus, Sümegi (liberó), Hatvany, Kecskeméti. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

FINO Kaposvár: Nagy, Bozóki, Kalmár, Makarov, Horváth, Cameron, Kiss (liberó) Cserék: Fenyvesi, Kulcsár, Martinez, Bögöly, Kruzhkov. Vezetőedző: Wolochin Ruben

Vissza