news-hero
Utánpótlás

Nagyszerűen játszottak

Remek teljesítményt nyújtva, három győztes mérkőzéssel zárta a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulóját a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány együttese.

A fővárosban, a Sashalmi Közösségi Teremben lépett pályára a DSE Röplabda akadémia U13-as leány együttese a harmadosztályú bajnokság Közép “F” csoportjának középszakaszában a közelmúltban. Virág Mária tanítványaira három összecsapás is várt, melyeken a Dág KSE, a KSE U13 Sárga, illetve a MÁV Előre Fehér együttesei ellen kellett bizonyítania fiataljainknak. Röplabdázóink remek játékkal örvendeztették meg edzőjüket és az értük szorítókat, hiszen mindhárom találkozón győzni tudtak, amivel természetesen vezetik is csoportjukat a sorozat első fordulóját követően.

Virág Mária: – Nehéz helyzetünk volt a hétvégén a bajnokság középszakaszának 3. fordulójában, Sashalmon. Nemcsak azért, mert mintegy öt óra alatt három mérkőzést játszottunk, hanem azért is, mert nagyon jól felkészített, kemény ellenfelekkel kellett megküzdenünk, ami nagy fizikai, szellemi, mentális terhelés a 10-13 éves lányoknak. Fiataljaink azonban, nagyszerűen vették az akadályokat, végig remekül tudtak összpontosítani az éppen adódó szituációkra, a szükséges technikai, taktikai feladatok megoldására. Egymást segítve, jó kommunikációval, az edzői kérések betartásával, szorgalmasan gyűjtötték a pontokat. A második soros lányoknak sajnos még nem sikerült szettet nyerni, mert nagyon fiatalok, de ők is nagyon igyekeztek, sok tapasztalatot, élményt szereztek. A csapat fegyelmezett játékkal bizonyította, hogy a sok munka, előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Továbbra is ezzel a lelkesedéssel dolgozunk, büszke vagyok a lányokra, csak dicséret illeti őket! Köszönjük minden szülőnek, aki a helyszínen is szurkolt nekünk, támogatta a csapatot, de köszönjük azoknak is, akik itthonról szorítottak értünk, mentálisan sokat jelentett számunkra.

Eredmények, leány U13 III. osztály, Közép “F” középszakasz

Dág KSE – DSE Röplabda Akadémia 1-2 (-12, 19, -8)
KSE U13 Sárga – DSE Röplabda Akadémia 1-2 (-16, 18, -11)
DSE Röplabda Akadémia – MÁV Előre Fehér 2-1 (9, -18, 16)

DSE Röplabda Akadémia: Boros Dorka, Böröczki Borcsa, Csikós Hajnalka, Deimel Nóra, Galambos Szonja, Gyuris Dóra, László Luca, Ludik Emma, Miklán Anna, Rabi Nárcisz Orsolya, Szüsz Maja. Vezetőedző: Virág Mária.

Vissza