news-hero
Felnőtt

Négy szettben győzött a Vegyész

A röplabda Extraliga Kazincbarcika elleni meccsén az első szettben semmi sem sikerült, azt követően azonban rákapcsolt a DKSE.

Az Extraliga 2021-2022-es szezonjának ötödik fordulójában a DKSE gárdája az Extraliga hatodik helyén álló Vegyész RC Kazincbarcika együttesét fogadta. A Vegyész a Challenge Kupa selejtezőjéből, Ausztriából érkezett Dunaújvárosba, ahol az osztrák UVC Ried ellen szerepelt, és vesztett 3:0-ra. A Kazincbarcika az extraligát nem kezdte igazán jól, hiszen az eddig lejátszott négy meccséből egyet sem nyert meg három pontot érően. Az eddigi 3 pontjukat úgy szerezték, hogy egy meccset nyertek 3:2-re, egyet elvesztettek 3:2-re, egy meccset vesztettek 3:1-re, míg a Kaposvártól kaptak ki 3:0-ra. A mieink azonban négyből négyet elvesztettek, ezek alapján az esti mérkőzésnek egyértelműen a vendégek voltak az esélyesei.

Kiválóan, négy gyors ponttal nyitott a Barcika (0:4), mely különbség meg is maradt (2:6). Miután a hátrány ötre nőtt Tomanóczy Tibor kikérte az első idejét (3:8), de sajnos ez sem segített. Vezetőedzőnk cserékkel variált 5:12-nél, de a különbség egyre csak nőtt (6:16). Ekkor jött az újabb hazai időkérés, de ezt követően sem sikerült rendet tenni a fejekben (9:25).

Fordulás után nagyot változott a játék képe. A mieinket mintha kicserélték volna, sorra szerezték remek pontjaikat (7:4). A folytatásban is koncentráltan, nagyon küzdve játszottunk, melynek eredményeként öt ponttal vezettünk (12:7).

A vendégek kikérték ekkor a második idejüket, és cserékkel frissítettek (15:10). Hatvany Zsolt hozta a 16. pontunkat, és már 19:13-ra is vezettünk, amikor Ciupa egy ásszal próbálta meg visszahozni csapatát. A 20. pontunknál bennragadtunk, de csak két pont erejéig (22:16). A szettlabdánkat többször hárította a Vegyész (24:20), Szabó Péter azonban befejezte a szettet (25:21).

A harmadik felvonásban folytatta kiváló játékát csapatunk, akik a szett elejét vezették ezzel (7:6). Szabó Péter hozta az extra pontokat csakúgy, mint Kecskeméti Bálint (10:6). Egy-egy hiba után szűkült az előnyünk (10:8), majd Toronyai Miklós pályára küldte két légiósát, Moraes Rodrigot és Paez Diaz Carlos Juliot, majd érkezett Szabó Dávid is. Egyértelmű volt a szándéka, erősíteni az alap felállásán, és megfordítani a szettet.

 

A cserék kiválóan szálltak be a játékba (17:19), akik minőségi változást hoztak. Ezt próbálták fiaink nagy elszántsággal lekövetni, de sajnos nem sikerült (21:25).

A negyedik szettre fennmaradt a Barcika legerősebb sora, a vezetést azonban így is sikerült megszereznünk (3:1). Ekkor Blázsovics Péter kapcsolt magasabb fokozatra, és Juhász Péter nyitásaival is meggyűlt a bajunk (3:5). A két pont különbség meg is maradt (5:7), de 8-nál sikerült egyenlítenünk (8:8). Ezt követően ellépett a VRC (10:13), de fiaink nem adták fel (12:14). A nagyobb játékerőt képviselő vendégek alaposan rákapcsoltak (13:19), ráadásul Blázsovics nyitásából nem tudtunk sokáig elforogni (13:20), Egy-egy szép pontot még tudtunk szerezni, de a legvégét a vendégek zárták le (18:25).

Tomanóczy Tibor (vezetőedző): Az első szett után, melyben 9-re győztek le minket a kazincbarcikaiak, talán nem vettek elég komolyan minket. Ekkor egy szerkezeti váltást követően visszaálltunk a régi felállásba. Szabó Pétert tettük be Dominik helyére, aki jól oldotta meg feladatát. Amíg fejben és erővel bírtuk partiban voltunk a Vegyésszel, és ráadásul egy szettet is nyertünk.

DKSE – VRC Kazincbarcika 1:3 9:25, 25:21, 21:25, 18:25)

Vezették: Horváth Miklós és Szabó Péter, vonalbírók Kósa Dániel és Kovács Gábor

DKSE: Farkas László, Tamási Dávid, Kisházi Valentin, Tajti Olivér, Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Dulcz Bende Levente, Juhász Barnabás, Pintér Barnabás, Szabó Péter, Tóth Kristóf, Winter László Zétény, Béres Mátyás (lib). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

VRC Kazincbarcika: Juhász Péter, Csizmadia Tamás, Péter Benedek, Bibók Balázs, Péter Márton, Ciupa Lukasz Grzegorz, Budai Balázs (liberó),. Cserék: Moraes Rodrigo, Paez Diaz Carlos Julio, Blázsovics Péter, Szabó Dávid,. Vezetőedző: Toronyai Miklós

 

Vissza