news-hero
Utánpótlás

Negyedik helyen végzett csapatunk

Az U13-as bajnokságban az idei szezonban remeklő DSE Röplabda Akadémia csapata végül a negyedik helyen végzett.

Véget ért az U13-as fiú csapatok két napos döntője, melyet Dunaújvárosban rendezett a DSE Röplabda Akadémia. A tegnapi csoportmérkőzések után ma a helyosztókra és a döntőkre került sor. A találkozók magas színvonalú csatákat hozott, melynek a végén végül a KESI “A” csapata örülhetett a legjobban, hiszen ők lettek az idei év bajnokai. A DSE gárdája nagyon küzdött, hogy a délelőtti vereséget egy a KESI “B” elleni sikerrel feledtesse, de ez annak ellenére sem sikerült, hogy a fiúk remek szurkolótáboruk előtt játszottak.

DSE Röplabda Akadémia – KESI “B” 1:2

Ezzel eldőlt, hogy a Dolmán Viktor által irányított csapat lecsúszott a dobogóról. Ennek ellenére büszkék vagyunk gyermekeinkre, hiszen a látottak alapján mindent megtettek azért, hogy legjobbjukat nyújtsák a mérkőzéseken.

A döntőben a KESI “A” diadalmaskodott hatalmas, magas színvonalú mérkőzésen a Kunhegyes ellen (2:1), így a kecskeméti fiatalok lettek az idei év bajnokai.

Végeredmény:

  1. KESI “A”
  2. Kunhegyes ESE
  3. KESI “B”
  4. DSE Röplabda Akadémia
  5. Pénzügyőr SE “A”
  6. Szolnoki SPC
  7. Szegedi RSE
  8. MÁV Előre RA

Csapatok legjobbjai:

Lakatos Endre (Kunhegyes ESE)

Gál Zsombor (MÁV Előre RA)

Simon Benedek József (Szegedi RSE)

Fegyvári Kristóf (KESI “B”)

Reiner Erik (Szolnoki SPC)

Reiner Bence (Pénzügyőr SE)

Szebellédi Bátor (KESI “A”)

Lampert Ádám (DSE Röplabda Akadémia)

A DSE Röplabda Akadémia még egy legjobbnak járó díjat osztott ki, mégpedig Csepcsényi Máté részére.

Különdíjasok:

A torna legjobb játékosa: Szebellédi Bátor (KESI “A”)

A torna legjobb nyitója: Rózsa Dániel (Kunhegyes ESE)

A torna álomcsapata:

Rózsa Dániel (Kunhegyes ESE)

Szebellédi Bátor (KESI “A”)

Fegyvári Kristóf (KESI “B”)

Csepcsényi Máté (DSE Röplabda Akadémia)

A torna legjobb edzője: Szabó Tamás (KESI “A”)

A díjakat Motyovszky Mátyás, DMJV Önkormányzati Képviselője, az Ifjúsági, sport és turisztikai bizottság elnöke, Weczera Csaba, a MRSZ elnökségi tagja, valamint Tomanóczy Bálint, a DKSE csapatának játékosa adták át.

Vissza