news-hero
Felnőtt

Negyedszer a Kistext ellen

A röplabda Extraliga helyosztójának újabb, immár a negyedik DKSE-Kistext mérkőzése következik, ezúttal hazai pályán.

Érettségi ide, ballagás oda, folytatódik a rájátszás a Kistext ellen. Már a negyedik mérkőzésnél járunk a röplabda Extraliga helyosztóján, a valamely csapat harmadik sikeréig tartó párharcban. A mérkőzésre ezúttal hazai pályán kerül sor, pénteken 19 órai kezdettel.

A helyszín a Dunaújváros Sportcsarnok nagyterme, ahol remek lenne látni egy hazai győzelmet, hiszen az azt jelentené, hogy életben marad az Extraligában maradás utolsó esélye. Ez jelenleg távolt van, mivel az eddigi mérkőzések összesítése alapján a Kistext 2:1-re vezet, vagyis egy győztes meccsre vannak a bent maradástól. Az előző mérkőzések képe alapján azonban van esélyünk arra, hogy elkapjuk a fővárosiakat, hiszen több alkalommal is kezünkben volt a siker lehetősége.

Ami kérdéses, hogy fiaink hogyan tudják magukat felpörgetni az érettségi fáradalmai mellett, hiszen azt láttuk, hogy a Kistext légiósai milyen komoly játékerőt képviselnek, akik közül Reffatti egymaga is el tud dönteni találkozókat. Izgalmas, szenvedélyes, kiélezett meccsre van kilátás, mely során a hazai szurkolók hozzásegíthetik fiainkat ahhoz, hogy kiharcolják az ötödik mérkőzést.

A helyosztó menetrendje:

Április 27. szerda

Kistext-Party.CO – DKSE 1:3

Helyszín: Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont Centerpálya Budapest

Április 30. szombat

DKSE – Kistext-Party.CO 0:3

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

Május 3. kedd

Kistext-Party.CO – DKSE 3:2

Helyszín: Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont Centerpálya Budapest

Május 6. péntek

19:00 DKSE – Kistext-Party.CO

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

Május 9. hétfő (amennyiben szükséges)

18:30 Kistext-Party.CO – DKSE

Helyszín: Riz Levente Sport-és Rendezvényközpont Centerpálya Budapest

 

Vissza