Olivér egyik célja a címvédés az U21-es bajnokságban
2021. december. 28. 13:12
Tajti Olivér az utóbbi időszakban a felnőtt csapatban, Extraliga mérkőzéseken is komoly szerephez jutott, emellett azonban az U21-es csapatunk egyik legjobbja volt. Őt kértük egy rövid értékelésre.
– Hogyan értékeled az eddig eltelt időszakot csapat, illetve egyén szempontjából?
– Szerintem a rengeteg edzőmérkőzéssel, amiket játszottunk szezon elején és a profi edzés munkával tökéletesen fel tudtunk készülni a szezonra. Ennek eredményeként szettet is tudtunk rabolni a MAFC ellen, kis szerencsével jobb eredményt is tudtunk volna ellenük hozni. Sajnos a következő meccseken nem hoztuk azt a játékot, amire igazából képes a csapat. Úgy gondolom, hogy a hazai mérkőzéseken sokkal jobban játszunk, mint idegenben, köszönhető ez a szurkolóknak is. Saját szemszögemből nézve kicsit döcögősen indult. Mindig próbáltam 100%-ban a csapat hasznára lenni.
– Sikerült-e fejlődnöd valamiben? Ha igen, akkor miben?
– Úgy gondolom, hogy sikerült fejlődnöm, mint fizikálisan, mint technikailag is. Köszönhető ez a sok egyéni technikai képzésnek.
– Mennyire sikerült teljesítened azt, amit magadtól vártál?
– Minden meccsen kitűztem magam elé egy célt, amit többé-kevésbé sikerült is teljesítenem. Próbáltam a szívem-lelkem adni a győzelemért minden meccsen. Összegégében maximalista típus vagyok, szóval sok munka vár még rám.
– Az elmúlt időszakhoz képest miben változott a csapat?
– Nagyon sokat fiatalodott a csapat, ezáltal megváltozott a hangulat az edzéseken és az öltözőben is. Több lehetőséget kapnak a fiatalok, ami egy remek lehetőséget nyújt nekik a fejlődésre.
– Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben? Miért?
– Egyértelműen a Székesfehérvár elleni U21-es mérkőzés volt a szezon meccse. Abszolút igazi csapatmunka volt, mindenki hozta azt, amit az edzők elvártak tőle. Nagyon koncentrált volt mindenki és harcoltunk a pályán, ami meg is látszik az eredményen. Személy szerint külön örültem annak, hogy csapatkapitányként sikerült irányítani a csapatot a pályán és több blokkal és ásszal is meg tudtam szorongatni a volt csapattársakat.
– Melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legkevésbé szívesen? Miért?
– A Debrecen elleni Extraliga mérkőzés volt a legrosszabb emlék ebben a szezonban, melyre úgy mentünk oda, hogy jó lenne játszani egy nagyon szoros mérkőzést. Egyszerűen nem találtuk magunkat a pályán és semmi nem sikerült nekünk. Egyszerűen borzalmas volt.
– Mit vársz a bajnokság folytatásától egyéni és csapatszinten?
– Felnőtt szinten győzelmet várok magunktól, és természetesen a cél, hogy ne essünk ki. Remélem a szezon második felében is sok lehetőséget kapok az Extraligában. Mindent meg fogok tenni érte az edzéseken, hogy ez sikerüljön. Utánpótlás szinten nem lehet más a cél csak a címvédés.
Vissza